A Kazinczy és a Révai a top 20-ban

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2021.10.20. 14:14

Két győri gimnázium is bekerült a legjobb magyar középiskolák top 20-as rangsorába. A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium a 14., míg a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium a 19. helyen végzett.

A rangsor felállításánál figyelembe vették például a 10.-es kompetenciamérés eredményeit, a kötelező érettségi tantárgyakban elért eredményeket is. Idén némi változás is történt, hiszen a felvételin elért pont helyett, az emelt szintű vizsgák aránya számított.

Fotó: Marcali Gábor

„Évek óta azért ott vagyunk a 10, 20-ban, ami azt jelenti, hogy valójában a lényeg az, hogy valahol ott legyünk azért az ország vezető iskolái között. Én úgy gondolom, hogy aki az 50-ben bent van az egy mindenféleképpen kiváló intézmény.”- Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója szerint nagy megtiszteltetés Győrből a legjobb középiskolának lenni. Az intézményvezető szerint ennek az itt tanulók is örülnek és vonzóbbá válhat ezáltal az iskola a továbbtanulás kapcsán is.

Dr. Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium és kollégium vezetője szerint is megtisztelő a helyezés, emellett pedig jó visszajelzés is. „Én azt gondolom, hogy ez egy visszajelzés. Én magam nem misztifikálnám túl ezt a helyezést, de mindenképpen egy több szempont alapján elkészített rangsorról van szó, ami statisztikusan azt mutatja szerencsére, hogy az intézményben olyan munka folyik, ami segíti a gyerekek tehetségének kibontakozását.”- tette hozzá az igazgató, aki szerint ez a helyezés felélénkítheti az eddig is magas túljelentkezést, de sokan nem feltétlen emiatt döntenek a Révai mellett.

Fotó: Marcali Gábor

A lista első 10 helyén csak egy vidéki iskola kapott helyet, a top100-ban azonban már a vidéki intézmények vannak többségben.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #gimnáziumi rangsor | #híradó | #iskola | #Oktatás |