Győr750

A jubileumi év utolsó érmeosztását tartották

Fotó: MekliZ Fotó
Ficsór Dávid
2021.12.18. 15:21

Az év utolsó Győr 750-es érmeosztását tartották az Olimpiai Sportparkban. Eddig közel nyolcezer 20 év alatti győri fiatal élt a lehetőséggel, és vette át a neki járó jubileumi fizetőeszközt.

Dr. Dézsi Csaba András kezdeményezte a Magyar Nemzeti Banknál, hogy Győr királyi várossá válásának 750. évfordulójára bocsásson ki egy emlékérmét, mellyel természetesen fizetni is lehet. Ez azonban elsősorban emlék, mellyel a polgármester a fiatalok Győrhöz való kötődését erősítené.

Szombaton dél magasságában a város első embere ki is osztotta a 2021-es esztendő utolsó győri forintját, de természetesen jövőre is át vehetik majd a 20 évnél fiatalabbak az ingyenes jubileumi érmét. „Fantasztikus dolognak tartom, hogy a Magyar Nemzeti Bank Győr tiszteletére kiadott egy ilyen fizetőeszközt, amit ezúttal is nagyon köszönök nekik. Az első augusztusi érmeosztás után közel négy hónappal elmondhatom, remek ötletnek bizonyult a kezdeményezés, hogy tőlem, vagy valamelyik alpolgármesteremtől egy fotó kíséretében személyesen vehették át a fiatalok a 750 forintost. Látjuk, tapasztaljuk, hogy nagyon népszerű a gyerekek és a családok körében” – hangsúlyozta Dr. Dézsi Csaba András, aki az ünnepi év végéhez közeledve elmondta, számos program, kiadvány, köztéri alkotás, különlegesség valósult meg a 750-es évforduló kapcsán.

Még gyerek voltam, amikor Győr királyi várossá válásának 700. születésnapját ünnepelte, és őszintén megmondom csak azok az emlékek maradtak meg bennem, melyekről fénykép is készült. Ezért is tartom fontosnak, hogy egy fotón dokumentáljuk az érme átadásának pillanatát, hiszen később jó lesz a fiataloknak visszanézni, majd visszaemlékezni, hogy milyen is volt ez a fontos jubileum” – tette hozzá a polgármester. Az utolsó idei érmeosztáson Szeles Szabolcs alpolgármester volt Dr. Dézsi Csaba András társa. „Adventben vagyunk, talán, akik most veszik át a 750 forintost, úgy is tekinthetnek rá, mint egy karácsonyi ajándékra. Én azt hiszem, hogy ez egy öröm mindenkinek, szóval áldott békés karácsonyt kívánok!– mondta az alpolgármester. Az érmeosztás  jövőre is folytatódik majd, az is előfordulhat, hogy egy másik, jobban elérhető helyszínen. 

Galéria: MekliZ Fotó/Klauszné Gyöngyösi Rebeka

Kapcsolódó témák: #érmeosztás | #Győr+ TV | #Győr750 | #híradó |