Rendőrség

A jövő rendőreit keresték a toborzó napon

Illusztráció: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2021.10.08. 11:49

A jövő rendőreit keresték a Győr Plázában, új, innovatív módszerekkel népszerűsíti a hivatást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Pénteken a Bercsényi Iskola két osztálya, nagyjából hatvan fiatal tudhatott meg többet az egyenruhások mindennapi tevékenységéről. A toborzó napon már ott volt a kapitányság új, teljesen felmatricázott toborzó kisbusza is, amivel a jövőben a megye több pontján is lehet majd találkozni. A rendőrség tiszthelyetteseket keres állományába, ide várják a szakma iránt elhivatott fiatalok jelentkezését.

„Újítottunk, változtattunk a toborzási módszereinken, innovatív módon népszerűsítjük a rendőri hivatást a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében” – mondta a Győr Plusznak Tóth Gabriella. „Már itt van velünk az a teljesen felmatricázott kisbusz, ami tovább erősíti toborzó tevékenységünket, és amivel mostantól a megye több pontján is lehet majd találkozni” – tette hozzá a Győr-Moson-Sopron Megye Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tiszthelyetteseket keresünk, de tulajdonképpen élethosszig tartó tanulási lehetőséget is biztosítunk a fiatalok számára, akik érdeklődnek a rendőri pálya iránt” – fogalmazott Major István. „Tulajdonképpen egészen 40 éves korig lehet jelentkezni hozzánk, ha megfelel az előírt kritériumoknak és mindenkinek olyan pályát kínálunk, ahol folyamatosan tovább képezheti magát” – hangsúlyozta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportjának vezetője.

Fotó: Zombai-Kovács Ákos

A pénteki toborzónapra a győri Bercsényi Iskola két osztályát, nagyjából 60 diákot hívtak meg. „Nagyon szeretnék rendőr lenni, szívesen emelném tovább ennek a hivatásnak a presztízsét, főleg a nyomozói terület érdekel, de a TEK munkája is izgalmas számomra” – mondta a Győr Plusznak Kiss Balázs, Bercsényis diák. „A családomban többen is rendvédelmi területen dolgoznak, engem is ez a terület fogott meg, ebben látom a jövőmet” – osztotta meg gondolatait stábunkkal Tenk Balázs, aki szintén a Bercsényibe jár.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #híradó | #rendőrség | #toborzás |