Fejlesztés

A győriek is láthatják: jól halad a 83-as bővítése

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos
2022.12.08. 10:27

A győriek is jól láthatják, hogy remek ütemben halad a 83-as számú főút kétszer két sávosra bővítése. Erről beszélt Kara Ákos Ménfőcsanakon, a készülő Malom utcai turbó körforgalomnál. Az országgyűlési képviselő kiemelte, körülbelül 70 százalékos készültségben van a 36 kilométeres fejlesztés, Győr határában pedig mindkét turbó körforgalom egy sávon már közlekedhető.

Nagyon jó ütemben épül az összesen 36 kilométeren, teljesen új nyomvonalon készülő 83-as számú főút” – mondta Kara Ákos. „Maga a fejlesztés 70 százalékos készültségben van, van ahol már az út menti korlátokat telepítik, de itt Győrben is láthatják az emberek, remekül haladnak a kivitelezők” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

„Két új turbó körforgalom készül, az egyik az Új Élet utcánál, a másik pedig a Malom utcánál, mostanra már mindkettő, egyelőre csak egy sávon, de közlekedhető” – fogalmazott a politikus. „Az a jó hír, hogy karácsonyig az út bővítése is elkészül egészen a posta logisztikai központig” – hangsúlyozta Kara Ákos.

„A ménfőcsanakiak is érdeklődve figyelik a beruházást, hiszen a Győr és Pápa közötti bővítés a körzetben élők számára is sok újdonságot hoz majd” – emelte ki dr. Laczkovits-Takács Tímea.Aki innen jár be a városba vagy megy Pápa felé, annak sokkal könnyebb lesz majd felhajtania a 83-asra, gyorsabb és biztonságosabb is lesz a közlekedés, ráadásul zajvédő fal és kerékpárút is készül a főút mellé – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

„Magyarország jelenlegi legnagyobb volumenű közlekedési fejlesztése zajlik itt, ami az előzetes tervek szerint halad, ha 2023 őszére elkészül, sokkal könnyebb lesz majd eljutni Pápáról a kisalföldi megyeszékhelyre, gyorsabb és biztonságosabb is lesz a haladás a két város között, ráadásul az új nyomvonal a kistelepüléseket is elkerüli, így azokban a falvakban és városokban csökken a belső forgalom” – mondta Kara Ákos. „Köszönöm, köszönjük a közlekedők eddigi türelmét és még egy kis időt kérünk, mert hamarosan megvalósul az álom, ami az észak-dunántúli régió közlekedését alapvetően alakítja majd át” – zárta szavait az országgyűlési képviselő.

Kapcsolódó témák: #83-as főút | #fejlesztés | #Győr+ TV | #híradó | #útépítés |