Hirdetés

A győri vizeken is biztonságban

Fotó: police.hu
Pulai Sarolta
2020.07.16. 10:57

Az igazi nyári meleg beköszöntével egyre többen veszik igénybe a vízpartok és a folyók nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket Győrben is.

Hirdetés

Azt viszont csak kevesen tudják, hogy a vízi közlekedésnek is fontos szabályai vannak, amelyek segítségével megelőzhetjük és elkerülhetjük a baleseteket. A város közigazgatási területén lévő folyókon gyakran találkozhatunk vízi rendőrökkel, akik rajta tartják a szemüket mind a folyón közlekedőkön, mind pedig a parton tartózkodókon.

Nemes Gyula alezredes elmondta: a vízen való biztonságos közlekedés egyik alapvető szabálya az, hogy az erősebb járművel (motorcsónakkal, motoros vízi járművel) rendelkezőknek kell figyelniük a kézzel hajtott vízi járművekre (evezősökre, kajakosokra), illetve vízi sportolókra, úszókra.

Hirdetés

Az alezredes emlékeztetett rá: nagyon hamar megtörténik a baj. Különösen igaz ez a folyóvizekre. Nemes Gyula példaként említette, hogy nem egyszer megtörténik, hogy leállítják ugyan a motort, de megfeledkeznek róla, hogy ettől a jármű ettől még tovább sodródik a vízen.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #rendőrség |
likeold
a fb oldalunkat