A győri Audiba látogatott a gazdaságfejlesztési miniszter

MTI Fotó: Audi Hungaria
2023.06.27. 13:32

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden az Audi Hungaria Zrt. győri központjában egyeztetett Alfons Dintner igazgatósági elnökkel, az igazgatóság tagjaival, valamint a vállalat vezetőivel, a többi között a járműiparban zajló transzformációs folyamatról és a globális gazdasági kihívásokról - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) keddi közleményében.

A látogatás során a felek áttekintették a legfrissebb gazdasági, világgazdasági eseményeket és azok Magyarországra gyakorolt hatásait. Az Audi Hungaria fejlesztései mellett a megbeszélés lényegi pontját adta a hazai járműipar helyzetének kérdése, valamint a szektorban jelentkező globális kihívások, különös tekintettel az elektromos átállásra.

Nagy Márton a közleményben kiemelte, hogy az autóipar, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó akkumulátorgyártás a magyar gazdaság húzóereje, amely egyik legmeghatározóbb alapja a dinamikus gazdasági növekedésnek, a munkahelyek bővítésének és megőrzésének.

A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta az Audi gazdaságban betöltött szerepét, a négykarikás vállalat ugyanis részt vesz például a duális képzésben, 12 ezer családnak biztosít megélhetést, árbevétele pedig megközelíti a 8 milliárd eurót. A vállalat az ország egyik legnagyobb árbevételű cége és a magyar járműipar legjelentősebb beruházója.

A megbeszélést követően Nagy Márton miniszter megtekintette a világ legnagyobb motorgyárában az aktuális termékek gyártását, valamint a PPE (Premium Platform Electric) elektromos hajtások gyártóterületén a jövőbe is bepillantást nyert. A vállalat járműgyárában testközelből tapasztalhatta meg, hogyan készítik a győri munkatársak az Audi modelleket és hol tart a felkészülés a legújabb győri modell, a CUPRA Terramar gyártására.

Kapcsolódó témák: #Audi Hungaria | #gazdaság | #Győr | #Járműipar |