A digitális világ ma már a fiatalok mindennapjainak természetes része. Tanulás, szórakozás, versenyzés – mind a képernyők előtt zajlik. A gamerkedés izgalmas elfoglaltság, ugyanakkor egészségügyi veszélyeket is rejt magában.
Erre a kettősségre hívja fel a figyelmet a MozgásKlinika Győr és a Széchenyi István Egyetem közös, február 25-i ingyenes rendezvénye, amelyen a szakértői kerekasztal-beszélgetést követően a versenyszimulátorok is kipróbálhatók.
A tapasztalatok szerint a magyar iskolások és egyetemi hallgatók 60 százaléka panaszkodik rendszeresen hát- vagy derékfájásra, miközben a teljes lakosság körében ugyanennek a betegségtípusnak az aránya meghaladja a 95 százalékot.
A mozgásszegény életmód, a hosszan tartó ülés és az ismétlődő kézmozdulatok – például egér- és kontrollerhasználat – már fiatal korban is tartáshibákhoz, gerincproblémákhoz, krónikus nyak- és hátfájdalmakhoz, valamint kéz- és csuklópanaszokhoz vezethetnek. A megelőzés kulcsa a tudatosságban és a rendszeres mozgásban rejlik, hiszen már napi két-három óra ülő játék is kimutathatóan növeli az izomfájdalmak előfordulását.

A MozgásKlinika Győr és a Széchenyi István Egyetem a probléma jelentőségét hangsúlyozó, ingyenes rendezvényt hirdet, amelyen a gamer életmód kihívásairól és a kezelési módszerekről is szó esik.
„Célunk, hogy olyan gyakorlati útmutatást adjunk a szülőknek és a fiataloknak a mozgásszervi problémák kapcsán, amely segít megelőzni vagy a lehetőségekhez mérten korrigálni a gamer testtartás kialakulását. A már gyermekkorban kialakuló helytelen ülőpozíció ugyanis hosszú távra rögzül, így később sokkal nehezebbé válik annak kezelése, korrekciója, ráadásul egyéb más testi tünet okozója is lehet” – hangsúlyozta Szentiványi Rita, a MozgásKlinika alapítója és szakmai igazgatója.
Dr. Somogyi Angéla, a Széchenyi-egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánja úgy fogalmazott, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely a tudományos eredmények gyakorlati hasznosulását is elősegíti. „Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra és a lakosság igényeire épülő kutatás-fejlesztési tevékenységre.
Mivel az e-sport az egyetemisták és az iskolások körében is népszerű, ezért fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az ülő testtartást igénylő életmóddal járó esetleges egészségügyi kockázatok csökkentéséhez, valamint a társadalom széles körű edukációjához a témában” – nyilatkozott.
Az egyetem tulajdonában lévő Uni-Elite Sport Clubban tartott rendezvényen kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, amelyen több szakterület képviselői járják körbe a gamer életmód egészségügyi vonatkozásait.

Az intézmény részéről részt vevő dr. Somogyi Angéla dékán gyermek- és ifjúsági szakpszichológusként többek között a képernyőhatás pszichológiai vonatkozásaival foglalkozik, dr. Stephens-Sarlós Erzsébet tudományos főmunkatárs a téma neuropszichológiai vonatkozásainak szakértője, dr. Alföldi Zoltán tanszékvezető pedig edző-pszichológusként a mozgás és a mozgásszegénység hatásainak szakértője.
Az esemény interaktív élményt is kínál, hiszen Kiss Norbert hétszeres Európa-bajnok kamionversenyző moderálásával kipróbálható egy professzionális autószimulátor, míg a csúcstechnológiás golfszimulátor Szabó Krisztián technológiai szakember vezetésével tesztelhető élőben.
Mindemellett Horváth Péter, a Képernyőidő szakportál alapítója is megosztja tapasztalatait a résztvevőkkel. Az eseményt követően a MozgásKlinika szakemberei személyes tanácsadást nyújtanak az érdeklődőknek. A program az online térben is követhető lesz az élő streamingnek köszönhetően.
Rendezvényinformációk:
Időpont: 2026. február 25. (szerda), 17:00–20:00
Helyszín: Uni-Elite Sport Club (ETO Park), Győr, Nagysándor József u. 31.
Részvétel: ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2342921036133217
Forrás: Széchenyi István Egyetem