Vakok és Gyengénlátók

A Fehér Bot Napját ünnepelték

Fotó: a szerző felvétele
Németh Bolgárka
2021.10.14. 16:46

Október 15.- A Látássérültek Nemzetközi Napja, vagy ahogy sokan ismerik a„Fehér Bot Napja”. Ez alkalomból a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete ünnepséget szervezett csütörtök délután a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi térbe.

Az ünnepségen Dömötör Attila, a szervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A vezető a Győrplusznak elmondta, hogy egyesületük most 65 éves, így egy dupla ünnepet szerettek volna tartani.

Dömötör Attila kiemelte: október 15. látássérültekről szól, arról, hogy megmutassák magukat a világnak, az embereknek, hogy ők is vannak és igyekeznek a társadalom minden területén helytállni, mivel a nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, emellett elősegítse a társadalomba való teljes értékű beilleszkedésüket.

A rendezvényen a terület országgyűlési képviselője, Simon Róbert Balázs is köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy a 380 fős egyesülettel folyamatosan tartja a kapcsolatot, a tavalyi parlamenti kirándulást pedig jövőre is megszervezik majd. A képviselő hozzátette: egy társadalom, de egy szűkebb közösség számára is nagyon fontos a fogyatékkal élőkkel való kapcsolattartás. A képviselő háláját fejezte ki azok felé, akik támogatóként vagy résztvevőként segítik a szervezet munkáját.

Wágner Gábor, a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház esélyegyenlőségi referense is köszöntötte a tagokat és kérte őket, hogy bármikor forduljanak hozzá, hiszen az intézmény is mindenkor mindenben támogatni fogja őket.

Az ünnepségen a beszédeket követően Kisfaludy Ildikó olvasott fel egy Braille-írással készült műből. Ezt követően a vak hölgyet áldozatos munkája elismeréseként díjazta is a szervezet. Az ünnepélyes délutánon a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium diákjai adtak verses-énekes műsort, amely nagy sikert aratott. Az ünnepélyes délután kötetlen beszélgetéssel és falatozással zárult, melyen a szervezet által készített díszeket és alkotásokat is meg lehetett vásárolni.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Győr | #híradó | #vakok és gyengénlátók |