Közben több mint 34 millió forint gyűlt össze a Győri Segélyalapba

A dolgozókat segíti az újabb felajánlás

Fotó: Garamvölgyi Imre
Győr+
2020.04.07. 13:59

A védőfelszerelések Győr Megyei Jogú Város, a Győri Segélyalap valamint az Alcufer Kft. ügyvezetőinek, Horváth Ferencnek és Horváth Ernőnek a jóvoltából kerültek az egészségügyi intézményhez.

Tízezer FFP2-es védőmaszkot vehetett át dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktatókórház főigazgatója dr. Pergel Elza alpolgármestertől. „Mindent, ami egyáltalán lehetséges igyekszünk megadni a kórháznak, a vírus elleni sikeres védekezéshez. Nyilvánvaló, hogy nem csak az itt élő vállalkozók és magánemberek, hanem a város is megtesz mindent azért, hogy semmilyen nehézsége ne legyen a szociális ellátásban és az egészségügyben dolgozóknak. Ennek az egyik része a védőruha biztosítása, melynek az egyik eleme a védőmaszk” – mondta el az alpolgármester.

Kiemelte: természetesen az egészségmegőrzés mellett nagyon fontos az, hogy ebben a nehéz helyzetben védjék az emberek lelkét is.

„Ebben is segíthet ez az adomány, hisz a kórházban dolgozók érezhetik, hogy fontosak a közösségünknek és ha úgy érzik, hogy minden védőeszközük megvan, akkor talán a lelkük is egy kicsit lassabban fog ebbe a járványba belefásulni” – folytatta Pergel Elza alpolgármester a Győr+ kérdésére a maszkok átadása után.

A március 19-én indult Győri Segélyalapba egyébként szépen érkeznek a felajánlások, jelenleg 34 millió 749 ezer forinttal gazdálkodhat a város.

Dr. Tamás László János elmondta, hogy a most kapott FFP2-es maszkok lényege, hogy mindenhol pontosan takarja az arcot. Míg a sebészi maszkok a betegeket védik, ezek a kórház dolgozóinak adnak megfelelő biztonságot.

„Ezt a maszkot az elmúlt pár hétben nagyon nehéz volt beszerezni, pedig ezek a védőeszközök végtelenül fontosak számunkra a saját egészségünk megőrzésének érdekében, hisz a jelen helyzetben az a legfontosabb, hogy az egészségügyi dolgozók ne fertőződjenek meg, mert akkor nem lesz aki ellássa a COVID-os és hagyományos betegségekkel érkezőket” – fejtette ki a főigazgató.

A PAMOK egyébként idejében felkészült a járványhelyzetre, a Szent László Kórházzal szinte egyidőben alakították ki a megfelelő szervezeti struktúrát, ennek köszönhetően mindeddig egyetlen kórházi dolgozó sem fertőződött meg a koronavírussal.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid
Szerző: Garamvölgyi Imre