A cukorbetegséggel együtt lehet élni

Fotó: Pixabay
Németh Boglárka
2022.03.10. 08:43

Már több, mint egymillióan érintettek Magyarországon cukorbetegségben, ebből 92% a 2-es típusú diabéteszesek száma, amelyet sokáig „öregkori” cukorbetegségnek hívtak, de mára már egyre fiatalabb korban alakul ki, melynek fő oka a helytelen étkezés és a mozgásszegény életmód.

Venesz László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Diabétesz Egyesület elnöke szerint a megye jól áll, ennek ellenére egyre több olyan programot és szűrést szerveznek a megyében és országosan is, ami segít a betegség elfogadásában és kezelésében is.

Tavaly rendeztek először diabétesz sétát Győrben, a cukorbetegség világnapja alkalmából. A menet a Káptalandombról indult, a résztvevők kék lufival a kezükben sétálták körbe a belvárost. 

A sétával arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy mennyire sok embert érint a cukorbetegség, továbbá, hogy az érintettek nincsenek egyedül, hiszen mind a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület is számos ismertetőt tart, továbbá programokkal is segítséget nyújt a betegségben szenvedőknek.

Venesz László (Fotó: Németh Boglárka)


“Tanácsokat adunk, főként életviteli tanácsokat, de az étkezésre és főképpen a mozgásra helyezve a hangsúlyt, mert mindegyik nagyon-nagyon fontos tényező”– hangsúlyozta Venesz László, a a Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy a betegséget az életmódváltással lehet élhetően átvészelni. ” Ez a kulcsa annak, hogy tovább éljünk, akár betegen is.” 


Venesz László 74 éves és 37 éve cukorbeteg, saját maga is sokat tesz azért, hogy minőségi életet éljen, a szervezet elnökeként pedig számos lehetőség van arra, hogy a betegek közösségben is erősítsék egymást. “Nálunk van cukorbeteg torna, nordic walking, tehát azért hetente háromszor tornázunk elég komolyan online, otthon, mert erre nevelt bennünket a járvány” – mondta el az elnök, aki arról is beszélt, hogy a vércukorszint egészséges embernél 6 mmol/liter alatt kell, hogy legyen, ha afeletti az érték, akkor még leküzdhető a betegség, 7 mmol/liter fölött azonban már be kell avatkozni például tablettás kezeléssel, melyet legtöbbször a háziorvos ír fel. 

A hétvégén adták át a a Joslin-díjakat, ezt azok kaphatják meg, akik 50 éve élnek teljes értékű életet cukorbetegként. Ezt a megyéből idén öten is megkapták, amely nagyon szép eredménynek mondható Venesz László szerint.

Kapcsolódó témák: #cukorbetegség | #diabétesz | #Győr+ TV | #híradó |