'56-os forradalom

89 éves lenne Török István

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.11.12. 12:30

Az 1956-os forradalom győri eseményeinek kiemelkedő alakja volt. Az emigrációból az amnesztia reményében tért haza, ehelyett letartóztatták, majd kivégezték. Török Istvánra születésének 89. évfordulóján emlékezett a város.

Török István 1930. november 12-én, Sárváron született, a győri vagongyárban 1956-ban vasesztergályosként helyezkedett el. Itt érte őt a forradalom, amihez maga is lelkesen csatlakozott, sőt rövid idő alatt a győri tüntetők élére is állt. A Győri Nemzeti Tanács elnökétől, Szigethy Attilától több fontos feladatot is kapott. 1956. november 4. után menekülnie kellett, s végül New Yorkba került. A honvágya viszont olyan erős volt, hogy végül elhitte az amnesztia ígéretét és hazatért. Itthon azonban nem kegyelmet, hanem halálos ítéletet kapott, amit 1958. december 2-án végre is hajtottak.

„Török István mindössze 28 esztendőt töltött a földi pályán, tetteivel mégis a történelem nagy alakjai közé emelkedett. Ifjú kora ellenére is vezető szerepet vállalt a forradalom győri eseményeiben, sőt a küzdelmet még akkor sem adta fel, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságvágy felett a lánctalpak aratnak fájó győzelmet” – mondta emlékező beszédében Radnóti Ákos alpolgármester Török István emléktáblájánál. Hangsúlyozta, Győr fontos forradalmi helyszín volt, olyan személyiségekkel, akik a szabadságért áldozták életüket. „Legyünk büszkék 56 győri hőseire!”

Büki Lajos, Török István egykori nemzetőr-társa személyes emlékeiben idézte meg 1956 október 25-ét, a győri forradalom első napját, amikor a fiatal vasesztergályos a tömeg élére állt, több helyszínen is magával ragadó beszédet mondott, és igyekezett a sérelmet elszenvedőket megvédeni. Mint mondta, a hatalom a forradalom leverését követően a külföldre menekülteknek azt ígérte, nem esik bántódásuk, ha hazatérnek. Ebben bízott Török István is, de a kegyelem hazugságnak bizonyult.

A megemlékezésen a Móra Ferenc Iskola diákjai adtak műsort, az ünnepséget a tisztelet koszorúinak elhelyezése zárta.

Szerző: Papp Zsolt
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #megemlékezés |