Tabuk nélkül, a házasság előtt

„12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt!”

Földvári Gabriella
2022.02.16. 19:59

Pongrácz Máté és Boglárka evangélikus lelkész házaspár osztotta meg gondolatait a házasság előtt álló hallgatókkal a Házasság Hete alkalmából szervezett előadáson, a SZE Apáczai Karán szerdán este.

Azok, akik részesei voltak az estnek, egy nagyon vidám, szeretetteljes, ugyanakkor tanulságos beszélgetés szereplői lehettek, megismerhettek egy több szempontból is rendkívüli házaspárt. Bogi a győrsági, Máté a ménfőcsanaki evangélikus gyülekezet lelkésze, három gyermekükkel tavaly óta élnek Ménfőcsanakon. Hamar befogadta és megszerette őket a közösség, életükkel és tetteikkel példát mutatnak. A településrészen nemcsak az evangélikusan, hanem a katolikus és a református hittestvérekkel is megismerkedtek az Ökumenikus Imahéten. Hivatásuk mellett vlogolnak, Bogi pedig még egy főzőshowban is megmérettette magát és lett sokak kedvence.

Fotó. O. Jakócs Péter

Már az idei Házassághete programsorozatba is bekapcsolódtak, olyan előadásokat tartanak, amelyek a házassággal foglalkoznak. A közelmúltban elindított bibliaóra sorozatban ezen a héten a hűség témakörét járták körbe. Szombaton Pécsinger János borásszal egy borkóstolóval egybekötött párkapcsolati tréninget tartanak házaspároknak, ahol a finom bor mellett játszanak, és beszélgetnek a kapcsolatokról. A vasárnapi istentiszteletben pedig Máté megáldja a párokat a ménfőcsanaki evangélikus templomban, ezzel indítva el őket az új évben.

Bogiék éppen tíz éve élnek boldog házasságban és azt tartják a legfontosabbnak, hogy rendszeresen teremtsenek alkalmat arra, hogy beszélgessenek a házastársunkkal és ezt tanácsolják a jegyespároknak is. Az elköteleződés előtt álló fiataloknak érdemes őszintén megbeszélni néhány dolgot, válaszolni néhány igen fontos kérdésre, amely sarokköve a hosszú együttélésnek, és ez alapján átgondolni, hogy ténylegesen akarják-e a házasságot.

 „A szerelem bizony változik a házasság alatt, de nem szabad, hogy elmúljon, ezért érdemes tenni. Ez nekem is nagy felkiáltójel volt a saját kapcsolatunkban, hogy fókuszáljunk arra, hogy egymást mindig megajándékozzuk apró kis szeretettel és folyamatosan próbáljuk fenntartani, éleszteni, szebbé tenni a szerelmünket” – fogalmazott Máté.  

A pár 2012  nyarán házasodott össze, de előtte négy és fél évig ismerkedtek, így kialakulhatott közöttük az a bizalmi viszony, amely a házasság alapja. Gery Chapman könyve, a „12 dolog, amit jó lett volna tudnom az esküvőm előtt” című könyve inspirálta őket hogy átbeszéljék az elmúlt tíz évet, és ezt gondolták tovább, saját tapasztalataik alapján.

Az író a saját házasságának a kezdeti szakain keresztül mutatja be az olvasónak, hogy milyen nehézségekkel, és konfliktusokkal kellett szembenézniük és megoldást találni azokra, hogy egyre jobban megismerjék egymást és ezáltal egyre boldogabb, kiegyensúlyozott életet tudjanak élni együtt, nem pedig csak egymás mellett. Egyetlen házasság sem lesz jó magától, azért tenni kell, méghozzá minden egyes nap.

A Pongrácz házaspár elsősorban arról beszél, hogy mindenki valamilyen „csomaggal” érkezik a kapcsolatba, és hogy ezeket a „csomagokat” hogyan bontják ki, mi az, amit meg kell tenniük, hogy összecsiszolódjanak, és gördülékenyen működjön a kapcsolatuk. „A férjemmel mi is átbeszéltük ezeket a dolgokat, 10 év távlatából sok mindent máshogy látunk, de semmit nem csinálnánk máshogy. A megélt dolgok, a tapasztalások, mind kellettek ahhoz, hogy egymáshoz simuljunk, hogy családdá váljunk.”– mesélte Bogi.

Fotó: O. Jakócs Péter

Boginak a 12 pontból a legfontosabb az volt, hogy „az egész családba házasodom be”. Elengedhetetlen volt számára, hogy a családja mit szól a jövendőbelijéhez, hogy Mátét elfogadják, hogy az édesapja áldását adja a kapcsolatukra.

A 12 pont pedig, amit Gery Chapmen felsorol a könyvében, és amit a Pongrácz házaspár is átbeszélt saját tapasztalataik által a jelenlévőkkel:

  1. Hogy a szerelem nem elég biztos alap a házassághoz
  2. Hogy a szerelemnek két szakasza van
  3. Hogy sok igazság van a mondásban, miszerint „nem esik az alma messze a fájától”
  4. Hogy a személyiség alapvetően meghatározza a viselkedést
  5. Hogy a nézeteltérések veszekedés nélkül is megoldhatóak
  6. Hogy a bocsánatkérés az erő jele
  7. Hogy a megbocsájtás nem érzés, hanem döntés kérdése
  8. Hogy a vécé nem tisztul meg magától
  9. Hogy a pénzügyek kezelését előre meg kell terveznünk
  10. Hogy a kölcsönös szexuális beteljesedés nem jön létre magától
  11. Hogy az egész családba házasodom be
  12. Hogy a spiritualitás nem egyenlő a templomba járással

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #család | #Győr+ TV | #Házasság hete | #híradó | #szerelem |