A kosaras bajnokokat fogadták a Városházán

Fotó: O. Jakócs Péter
Kárpát Zsolt
2022.06.07. 13:00

Fennállása óta először szerzett bajnoki címet az UNI-Győr-SZESE, miután a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság döntőjében 20 pontos hátrányból fordítva, 68-58-ra legyőzte az ELTE-BEAC-ot. A bajnok csapatot Radnóti Ákos győri alpolgármester fogadta a Városházán, és elismerések adott át az együttes játékosainak és sportvezetőinek.

„Gratulálok az UNI-Győr-SZESE csapatának, amely a tavalyi bronz után most megszerezte az egyetemi bajnoki címet. Ráadásul úgy, hogy mind a négy meccsét megnyerte Miskolcon. Örülök, hogy Győrben több olyan beruházás is történt, amely hozzájárul a kosárlabda népszerűsítéséhez. A városban több helyen épültek kosárlabdapályák, most is zajlik egy nagy fejlesztés a Grabo-sátornál, ami elsődlegesen a kosárlabdautánpótlást fogja szolgálni” – emelte ki köszöntőjében Radnóti Ákos győri alpolgármester.

Ezután a játékosok, a szakmai stáb tagjai és a sportvezetők egyenként vehették át a város ajándékát.

Az tudni kell, hogy idén két bajnokságban indultunk az NB1/B piros csoportjában, illetve az egyetemi bajnokságban. A vezetéssel megbeszéltük, hogy mi a prioritás. A kérés az volt, hogy az egyetemi döntőbe jussunk be, a többi az mind ajándék. Abban biztos vagyok, hogy nagyon jót tett a csapatnak, hogy ennyi meccset játszottunk” – nyilatkozta Dr. Barthalos István az együttes vezetőedzője.

A döntőben az UNI Győr SZESE bravúros játékkal 20 pontos hátrányt ledolgozva szerezte meg a bajnoki címet.

„A csapatunk nagyon összetartó, szerintem a siker elsősorban ennek köszönhető. Mindenben segítjük egymást, megvan az összhang még a pályán kívül is” – mondta az esemény Bánszegi Borbála, az UNI-Győr SZESE játékosa.

A bajnokság megnyerése azt is jelenti, hogy a győri csapat képviselheti Magyarországot július közepén, Lengyelországban az Európai Egyetemi Játékokon.

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #híradó | #kosárlabda |