
Január vége kicsit becsapott minket. Napokig 15 °C hőmérséklet, de ahogy lenni szokott a február azért még megmutatja, hogy évszak szerint tél van.Legalább is éjszakánként lehűl a hőmérséklet -10C ig is. Talán itt a környékünkön nem okozott kárt a több napos hideg.
Figyeljünk oda növényeinkre mert a csapadék is nagyon kevés, fagymentes napokon ne resteljük elővenni a locsolókannát. Már a legtöbb helyen elnyíltak a tavasz első virágai (hóvirág, kikerics, tőzike). Ha nem akarunk kertünkbe fóliát létesíteni, de a szabadföldi termesztésnél előbb szeretnének zöldségfélét szüretelni a család asztalára, akkor érdemes melegágyat vagy régi nevén hollandi ágyat készítenünk.
A lényeg, hogy a biofűtésnek köszönhetően (frissen kitermelt istállótrágya szolgálja a hőtermelést) palántanevelésre és korai hajtatásra is alkalmasak ezen berendezések. Elkészítéséhez elegendő egy régi bontott ablakkeret, amiben még épek az üvegablakok, bár azon kertbarátok akik évről évre használnak ilyet, azok ezt méretre készítik/készíttetik el.
Amit mindenképpen be kell szereznünk hozzá, az friss istállótrágya ami a melegtalpat biztosítja számára. A vetést a kiültetéstől kell visszaszámolni. A paprikát vagy paradicsomot ha május 15 körül akarjuk kiültetni, akkor hat hetet kell visszaszámolni a vetésidőpontjához, azaz április elején kell elvetni. Ha ebben a melegágyban akarjuk a növényeket felnevelni, azaz a termésüket is hozhatják, akkor már 2-3 héttel előbb is vethetünk, azaz március második felében, de itt nagyon kell figyelni az elkészítésre, hogy teljesen zárt legyen és a deszkák is jól illeszkedjenek egymásra. Ha valakinek van kedve és anyagai, mint deszka, üvegablak, friss istállótrágya – legjobb a jó szalmás.
Ezt vetés előtt 2-3 héttel el kell készíteni, hogy a trágyatalaj elérje kellő fűtőhatását a magvetés idejére. Egy négyzetméter felületen 500-600 db palánta is felnevelhető, persze ezt szét kell majd tűzdelni.
Ha a talaj nem fagyott, az átrostált komposztot vagy érett istállótrágyát (földszerű, morzsalékos) a talajba forgathatjuk, erre a legjobb eszköz az ásóvilla.
Aki a lakásban akar palántát nevelni, a legegyszerűbb, ha vásárol tőzegből készült palánta nevelő korongot, és azokba egyesével veti el a magokat. Ezeket akár egy palánta nevelőre is elhelyezheti, persze az állandó 18-20 °C-ról, közvetlen fényről, és a naponkénti szellőztetésről gondoskodni kell.
Már a hónap végétől, ha nincs fagy a kiskertek a metszőollók csattogásától hangosak. Mielőtt nekiállnánk tegyük rendbe az ehhez szükséges eszközeinket és szerszámainkat (falétra, fűrész, ágvágó olló, metszőolló) és szerezük be a nagyobb sebfelületek kezeléséhez szükséges fasebkezelőt is. Metszésnél először a beteg, sérült részeket távolítsuk el. Ha vannak idős fáink, akkor azok ifjításával kezdjük a metszést, a legvégén a kis fáinkat és a kajszi és őszibarackot hagyjuk.
Bogyósainkról se feledkezzünk meg (köszméte, ribizli, josta), ezek elég korán megindulnak, ezért ezek metszését is mielőbb végezzük el. Ha bokornak neveljük őket, az idős 3-4 évnél idősebbeket tőből távolítsuk el. Ha törzsön neveljük őket, akkor az idős részeket fiatalítsuk és ügyeljünk a szép szabályos korona kialakítására. A törzseseknél a támasztékot ellenőrizzük és ha kell cseréljük. Legjobb, ha a kötözésekhez PVC kötözőt használunk.
Ha a túl korán kihajtó vagy virágzó fáinkat késleltetni szeretnénk, akkor a fa törzse körül a talajt mulcsanyaggal (szalma, lomb, komposztföld) takarjuk le vagy a fehérre meszelést alkalmazzuk a törzsön és a vastagabb ágakon. Így a nap sugarai nem tudják a talajt, illetve a növényt felmelegíteni, így annak nedvkeringése később indul meg, és így a korai fagyoktól is megóvhatók a fáink.
Fagymentes napokon ellenőrizzük a télire betárolt gumókat, hagymákat, ha kell a betegeket azonnal távolítsuk el.
Már a hónap végétől megkezdhetjük a díszcserjék metszését, ilyenkor az ősszel virágzókat vágjuk vissza. A keletkezett nyesedéket egy ágaprító segítségével daraboljuk fel és tegyük a komposztba vagy használjuk mulcsnak, azaz talajtakarásra.
Ha tavasszal új díszcserjéket vagy fenyőféléket szeretnénk ültetni, már most előkészíthetjük a helyét akár úgy, hogy a gödröt kiássuk, és érett komposzttal vagy érett szervestrágyával feljavítjuk annak talaját, hogy amire az árudák kinyitnak, az új növényt csak a már előkészített ültetőgödörbe tehessük.
Sok kertbarát kérdezi, hogy az összegyűjtött kávézacc mehet e a szobanövények földjére. Én azt javaslom, hogy inkább tegyük a komposztba. Ugyanígy tegyünk a fatüzelésű kazánokból, kandallókból kikerülő fahamuval is, ez ugyanis nagyobb mennyiségben kiszórva a talaj kilúgozódását is okozhatja, ellenben a komposztba rakva kiváló tápanyag lesz.
Cserépben vagy vízben nevelt (hajtatott) tavaszi hagymásokat (jácint, hóvirág, krókusz, tulipán, nárcisz) az elvirágzást követően távolítsuk el virágzatukat és ültessük ki őket a szabadba, így jövőre már kint gyönyörködhetünk virágzásukban.