Sajtótájékoztatón ismertette terveit

Dr. Dézsi 20 pontos programja

Fotó: Marcali Gábor
Hajba Ferenc
2020.01.03. 16:55

Nagy sajtóérdeklődés mellett meghirdette programját pénteken a városháza előtt dr. Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Terveinek, elképzelésének fő gondolatait emelte ki sajtótájékoztatóján dr. Dézsi Csaba András polgármesterjelölt. Azzal kezdte, hogy kommunikatív városvezetést szeretne, mely rendszeresen megbeszéli a gondokat és a terveket a város lakóival, egyeztet a civil szervezetekkel, az egyesületekkel, s a köz számára legfontosabb, általuk legerősebben támogatott elképzeléseket valósítja meg az önkormányzat.

A konkrét programpontok sorában beszélt a közlekedésről, mely alatt nemcsak az egyéni autós, vagy közösségi közlekedést értette, hanem a gyalogos- és a kerékpáros forgalmat is.

Rövidesen megújul a város buszparkja

Utalt rá, hogy a győriek sérelmezték a kimaradt buszjáratokat. Rövidesen bővül a város buszparkja, jelentősen enyhítve a közlekedési gondokat. „Szakemberek közreműködésével ismét megvizsgáljuk a korábban már fölvetődött kötöttpályás közlekedés lehetőségét is” – jelentette be.

Az autóknak parkolóhelyekre is szükségük van, a belváros mellett főleg a lakótelepeken nagy a hiány a parkolóhelyekből. „Úgy létesítünk több parkolót, hogy közben nem számolunk fel zöldterületeket” – ígérte a polgármesterjelölt.

Úgy lesz több parkoló, hogy a zöldterület ne lássa kárát

Orvosként mutatott rá az egészségügy gondjaira. A szívgyógyászati ellátás sikeres megszervezésében kitüntetett szerepet játszó professzor szerint elsősorban a sürgősségi osztályon töltött várakozási idő hossza bosszantja a győrieket. A megoldást a háziorvosi és a kórházi sürgősségi rendszer egységbe foglalásában látja a szakember. Az ő alpolgármestersége idején kiépített szociális rendszer lehetőség szerinti megújítására is ígéretet tett.

„A kormánnyal és az országos mentőszolgálattal közösen új, korszerű mentőállomás létrehozását tervezzük a Modern Városok Programja keretében” – jelentette be dr. Dézsi.

Nem azt szeretnénk, hogy a kormány mondja meg, mire van szükségünk, azt nekünk kell kitalálnunk, megfogalmaznunk, s azokkal a tervekkel, szándékokkal, kérésekkel kell megkeresnünk a végrehajtó hatalmat” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András. Hozzátette: a kormánnyal kialakított önkormányzati és személyes kapcsolatok garanciát jelentenek arra, hogy az értelmes, fontos elképzeléseket a kormány támogatni fogja. „A legfontosabb az, hogy az itt élőkkel közösen erősítsük és fejlesszük tovább Győrt” – fogalmazott. A városi közgyűlésben jelentős többségben a Fidesz–KDNP képviselői dolgoznak, szám szerint tizenöten. Ez a többség jelenti a helyi biztosítékot.

A városi közgyűlésben jelentős többségben a Fidesz–KDNP képviselői dolgoznak

„A Modern Városok Program keretében állami támogatássál újul meg a színház és környéke. Az élményfürdőnek pedig már a látványtervei is elkészültek. Szeretném helyreállítani Győr klasszikus szabadstrand-életét is az Aranyparton” – mondta dr. Dézsi Csaba András.

Az infrastrukturális beruházások közül kiemelte: megválasztása esetén elkezdik egy új híd megépítését a Mosoni-Dunán. Az Ipar utca folytatásában belső tehermentesítő utat hoznak létre kormányzati forrásból a Modern Városok Program keretében. Szabadhegy városrész tehermentesítése érdekében kezdeményezik a kormánynál a 82-es főút új bevezető szakaszának megvalósítását. „Mindent megteszünk, hogy mielőbb megépüljön és bezáródjon a várost elkerülő körgyűrű is” – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Folytatódik a Modern Városok Program

Hangsúlyosan szólt a város gazdaságáról is. Emlékeztetett rá, hogy az előző önkormányzat, s a balliberális kormány idején bezárták a kekszgyárat és 11 másik nagy múltú céget szüntettek meg.

A város gazdasági életében nagy szerepet játszik az Audi, ám Győr gazdaságának nem szabad csak egy lábon állnia. Fontos a munkahelyek megőrzése, a munka megbecsülése, a fizetések emelése, a helyi kis- és középvállalkozások támogatása is.

A kulturális rendszer korszerűsítését érdemes átgondolni, esetleg modernizálni, fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy a megszűnt Rába mozi épületében éppen az ő alpolgármestersége idején és támogatásával jött létre a hangversenyterem. Mára ezt az épületet a nemzetközi hírű Győri Filharmonikusok kinőtték, ezért új hangversenyterem építésére van szükség.

A fásítási program folytatódik, tért rá a környezetvédelmi feladatokra. „Minden győri újszülött szülei kapnak egy fát, amelyet elültetnek, ezzel is erősítik a gyermek kötődését szülővárosához. A Püspökerdő továbbra is megmarad Győr tüdejének” – ígérte dr. Dézsi Csaba András.

„Minden győri újszülött szülei kapnak egy fát, amelyet elültetnek”

Győr sikeres sportváros, ahol a minőségi sport támogatása mellett a tömegsport fejlesztése, ösztönzése a legfontosabb cél. Győr kiváló, modern infrastruktúrával rendelkezik a sportban, van tehát bázisa a sportturizmusnak, melyet mindenképpen erősíteni szeretnének.

A közbiztonságról is beszélt a polgármesterjelölt. Elmondta, hogy rövidesen elmegy Pintér Sándor belügyminiszterhez, akivel megbeszélik, hogyan lehetne tovább fokozni az itt élő emberek biztonságát, biztonságérzetét.

Dr. Dézsi Csaba András 20 pontba szedett programja honlapján olvasható el.


TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt
Operatőr: Jávorszky Tamás