Dohányboltot rabolt ki

Bűnügyi felügyelet alá került a rabló

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2019.11.29. 12:46

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elutasította annak a férfinak a letartóztatására vonatkozó ügyészi indítványt, és elrendelte bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. március 29. napjáig, aki egy győri dohányboltot rabolt ki, majd önként feladta magát a rendőrségen és visszaadta a zsákmányolt 275.000,- forintot. A bíróság magatartási szabályként előírta, hogy a gyanúsított Győr város közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, a rendőrség a mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizni fogja.

A bíróság megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye nem áll fenn a gyanúsított esetében, kiváltképp arra tekintettel, hogy önként jelentkezett a rendőrségen és teljeskörű beismerő nyilatkozatot tett, a bűncselekmény tárgyi súlya pedig önmagában nem alapozhatja meg a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.

A bíróság a határozat indokolásában rámutatott arra is, hogy a büntetlen előéletű gyanúsított vonatkozásában a bűnismétlés is legfeljebb csak távoli veszélyként áll fenn, anyagi helyzete, munkahelye elvesztése volt ugyanis a bűncselekmény elkövetésének motivációja, ezen veszély azonban kiküszöbölhető a nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával és a magatartási szabályokkal, így a terhelt munkakeresése és anyagi helyzetének legális úton történő rendezése is lehetséges. A bíróság a bűnügyi felügyelet elrendelését ugyanakkor azért is indokoltnak látta, mert a gyanúsított elmeállapotára vonatkozó szakértői vélemény beszerzése szükséges az előzményi adatok ismeretben.

A döntést a gyanúsított és védője tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezést jelentett be.

Forrás: Győri Törvényszék

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #Győri Törvényszék |