Hirdetés
Győr+
2011.12.23. 10:05

Borkai Zsolt: Győr minden sikere a tartós fejlődés záloga!

A 2011-es eredmények tükrében kijelenthetjük: kevés olyan önkormányzat van Magyarországon, amely olyan sikeres évet zárhat, mint a győri városvezetés. Folytatódó fejlesztések, megvalósuló beruházások, biztos lábakon álló intézményrendszer – sok településen örülnének, ha hasonló fejleményekről adhatnának számot.

Hirdetés

És akkor nem beszéltünk a gyarapodó munkahelyekről, a szakképzés erősödéséről, az idegenforgalom élénküléséről, vagy a pezsgő kulturális életről. Győrt nem véletlenül nevezik a jövő városának. Egy felmérés alapján ma az itt élők érzik leginkább biztonságban magukat és családjukat. A győriek kiegyensúlyozottan tekintenek előre, és Győr az a város, ahol a magyarok többsége a legszívesebben telepedne le. Borkai Zsolt polgármesterrel értékeltük az elmúlt évet.

Polgármester úr, ha rendezvényekre látogat, emberekkel találkozik, vagy csak kitekint az irodája ablakán, milyen várost lát maga előtt?

Büszke, fejlődő és erős pozíciókkal rendelkező várost, amelynek tartása és tekintélye van Magyarországon. Győr korábban is elismert település volt, hiszen az itt élők szorgalma, szakértelme, no és a minőség iránti igényessége egyfajta belső követelményt támasztott az emberekben, amely nem engedte, hogy a település leszakadjon, elmaradjon más városoktól. A társadalmi, gazdasági változások azonban új kihívások elé állították Győrt is, amelynek megújulásra, felfrissülésre volt szüksége. Ezt a megújulást támogattam én is 2006-ban, és az akkor eltervezett munkával haladunk egyre előrébb. Rengeteg emberrel találkozom, akik persze sok egyéni problémával küzdenek, hiszen nem egyszerű a megélhetési gondokkal szembenézni, vagy a családok egzisztenciális biztonságát megteremteni, de azt mindenki elismeri, hogy Győrött jó irányba mennek a dolgok, és egy fejlődő, gyarapodó városban könnyebb az anyagi nehézségeket is orvosolni, mint ahol hiány van munkahelyekből, és nem látni a kiutat. A győriek realisták. Tudják, hogy ez a város sok lehetőséget tartogat, szép jövő előtt áll, és érdemes itt maradni, itt tervezni, családot alapítani, és a megszerzett tudást hatékonyan befektetni. Összességében tehát úgy látom, hogy Győr ma az egyik legirigyeltebb helyzetben lévő, legszimpatikusabb és legerősebb pozíciókkal rendelkező magyar város, amelyet nemzetközi mércével is bátran lehet mérni Európában.

Értékeljük kicsit a 2011-es esztendőt. Az elvárt elképzelések, tervek szerint alakult-e Győr számára az idei év?


A legfontosabbnak azt tartom, hogy tartani tudtuk a 2006–2007-ben eltervezett célokat, azaz a város fejlődése töretlen, miközben az intézményrendszerünk biztonságosan működik, és a város költségvetése is stabil, szilárd lábakon áll. Az új Jedlik híd környezetében lévő úthálózat megújult, ütemesen halad az újvárosi rehabilitáció előkészítése, a belvárosi rekonstrukció, így a Dunakapu tér felújítása. Átadtuk az új Móricz rakparti utat, és szerintem minden akadály elhárult az elől, hogy rövidesen egy szép, a történelmi értékeket is szem előtt tartó, alapvetően mégis modern közösségi térrel gyarapodjon a város. Épül a Mobilis, a tudományok új otthona, a győri csodák palotája, és elkészült a város új látogatóközpontja is, amelyet rövidesen átadunk a nagyközönségnek. Korszerűsítettük Győr tömegközlekedését az intelligens utastájékoztató rendszer üzembe állításával, ingyenes autóbuszjáratot indítottunk a belvárosban, és az élhetőbb városközpont érdekében átalakítottuk a centrum forgalmi rendjét. Folytatódtak a jelentős kormányzati támogatást is élvező járműipari és gazdasági beruházások, amelyekhez Győr milliárdos infrastruktúra-fejlesztéssel járul hozzá. A város érdeme, hogy 5% alá csökkent a munkanélküliség, hogy sikeres az országosan is példaértékű szakképzési és ösztöndíjprogramunk.

Polgármesteri ténykedése mellett országgyűlési képviselőként és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként is volt alkalma lobbizni győri érdekek mellett.

Az új önkormányzati rendelettől egészen a sporttörvényig számtalan parlamenti döntés jelentős hatással van Győr mindennapjaira, gazdálkodására, így ezek alakításában tevékenyen is részt vettem. De több érintett képviselőtársammal együtt komoly lobbit fejtettünk ki a Széchenyi István Egyetem önállóságának megőrzéséért, vagy azért, hogy a nehéz költségvetési helyzetben adóbevételeinket ne vonja el az állam. A MOB elnökeként is sikerült Győrre irányítani a figyelmet: városunk 2015-ben az egyik helyszíne lesz a felnőtt női kosárlabda Európa-bajnokságnak, és minden reményünk szerint 2017-ben mi rendezhetjük az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, amely jelentős sportlétesítmény- és infrastruktúra-fejlesztést jelent Győrnek, és amelyhez a kormány közel 10 milliárd forintos állami garanciavállalással járult hozzá.

Hogy látja, nehezebb év vár ránk és a városra 2012-ben?

Az ország gazdasági helyzetének stabilitása miatt van szükség az eddiginél is nagyobb megfontoltságra és körültekintésre. Átgondoltan kell kezelnünk a fejlesztéseinket, hiszen minden rekonstrukciónál és korszerűsítésnél fontosabb, hogy az oktatási, az egészségügyi és a szociális intézményeinknél a működtetés és az ellátás minősége ne romoljon. Napirenden szerepel az elmúlt években megkezdett lakóutca-felújítási program folytatása, pályáztunk a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére, és a Győrt Gönyűvel összekötő kerékpárút kiépítésére is. Átvennénk a megyétől a Bartók Béla Megyei Művelődési Központot, ez ügyben januártól a kormányhivatallal fogunk egyeztetni. Szeretnénk minden célunkat megvalósítani, de hangsúlyozom, az első helyen a győri gyerekek jó iskolai, óvodai és bölcsődei ellátása, az idősek és a betegek megfelelő gondozása, ápolása szerepel.

Ha számvetést készít, elégedett az elvégzett munkával?

Teljes számvetésre majd csak a jövő esztendő elején kerülhet sor, hiszen nincs megállás, az ünnepek előtt és közben is pörög a verkli, dolgozik a parlament, hosszabb szünetre nem lehet számítani. Alapvetően úgy hiszem, a győrieknek van okuk az elégedettségre, hiszen otthonuk Budapest mellett a második legerősebb gazdasággal rendelkező magyar város, amelyet méltán neveznek az ország motorjának. A legtöbbeket foglalkoztató Audi-gyárfejlesztés minden képzeletet felülmúló érdeklődés középpontjába állította Győrt, ennek köszönhetően sok üzleti vendég és turista érkezik hozzánk. Együttműködést kötöttünk a Malévvel a Győrt és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret érintő közvetlen autóbuszjárat-összeköttetésről, ennek kapcsán városunk felkerült a világ teljes légi közlekedési térképére. A belvárosi felújítások kapcsán egyre színvonalasabb kulturális és szórakoztató programok, fesztiválok váltják egymást, és aki esténként belátogat a Széchenyi térre, azt látja, hogy mindennap tele van a város központja. Olyan élet, pezsgés, nyüzsgés van, mint egy igazi európai nagyvárosban. A munkánkat persze nagyban nehezítené, ha a győriektől nem kapnánk folyamatos biztatást, elismeréseket, támogatást. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul a céljaink megvalósulásához. Köszönöm a győri Fidesz–KDNP tagságának, az alpolgármestereimnek, és az önkormányzatnál dolgozó valamennyi munkatársamnak is az erőfeszítéseket.

Megvásárolta már a karácsonyi ajándékokat?

Szerencsére az ünnepi előkészületek javát feleségem leveszi a vállamról, ő igyekszik gondoskodni arról, hogy a család számára szép és meghitt legyen a karácsony. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy teljesen kivonnám magam a kötelezettségek alól, de nekem elsősorban nejem számára kell meglepetést találnom, a többieknek ő szerzi be az apróbb figyelmességeket. Ha visszaemlékszem a korábbi, mondjuk úgy, kevésbé dolgos adventekre, számomra a karácsonyvárás sokszor még felejthetetlenebb volt, mint maga az ünnep. A várakozás, a lelki feltöltődés, az az izgalom, ami a szentestét megelőzi, nekem még megkapóbb volt, mint az ajándékozás.

Ilyenkor a házimunkából is kiveszi a részét?

Fát díszítek, mosogatok, és szívesen fogom meg a porszívó csövét is. Egyedül teregetni nem szeretek, ezért azt szívesen átengedem másnak, de nem vonom ki magam semmilyen tevékenység alól. Nézze, én sokat voltam egyedül életemben, hiszen sportolóként az ember edzőtáborról edzőtáborra járt, meg kellett tanulnia az öngondoskodást.

Mi kerül az ünnepi asztalra?


Nagyon szeretjük a hal- és húsételeket, a gyerekek pedig az édesanyjuk által készített májast. A túlzásokat azonban kevésbé, így nem lesz terülj, terülj asztalkám, és kicsit a bejgli is a háttérbe szorul. Az étkezésnél is igyekszünk tartani az ünnepi hagyományokat.

Milyen ajándékot kívánna magának és a városnak a karácsonyfa alá?

Őszintén remélem, hogy az ünnep idejére még a legnehezebb sorsú családokban is sikerül kicsit elfeledni a problémákat, a hétköznapok búját baját, és az emberek jobban odafigyelnek majd egymásra, a szeretteikre. Annak is nagyon örülnék, ha tudnám, hogy Győr számára sok örömet és sikert tartogat a jövő esztendő, és az álmainkból, a céljainkból nem kell alább adnunk. A legnagyobb ajándék pedig az volna, ha a 2012-es évet is sikerülne együtt, egészségben megélnünk, hiszen ennél fontosabb aligha van az életben. Minden győri családnak áldott, békés karácsonyt, és igen boldog új esztendőt kívánok!

Bakács László

Hirdetés