Szombattól folytatódnak a munkálatok a győri fővonalon

Győr+ Illusztráció: Marcali Gábor
2024.04.26. 06:38

A Budapest-Győr vasútvonalon április közepétől június elejéig folytatódnak a korábban megkezdett pályarekonstrukciós munkálatok, ez menetrendbeli változásokat is okozhat.

A győri fővonalon április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján pályakarbantartást végeznek, a tavaly őszi, Biatorbágy és Szárliget közötti felújítás utómunkálataiként. Az április 27-től május 9-ig tartó második fázisban Bicske és Szárliget között folytatják a munkálatokat, ekkor többek között vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végzik – írja a MÁV Csoport.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás második fázisa érinti az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket. A nemzetközi vonatok többségének, így a railjeteknek ebben az ütemben az eredetihez képest nem változik az indulási és érkezési ideje, azonban a Kálmán Imre EuroNight, a Dráva és a Mura IC módosított menetrend szerint közlekedik.

A további ütemek menetrendi módosításairól a megszokott felületeiken időben tájékoztatják a nyilvánosságot és az utazóközönséget. Arra kérik utasainkat, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a már ismert www.mav.hu/egyesvonal weboldalon.

Április közepén elsőként Biatorbágy és Herceghalom között kezdték meg az egyes vonali tavaszi utómunkálatokat a MÁV leányvállalatával, a MÁV FKG-val közösen. Nappal a sínek előírt tényleges hőmérsékletének kialakítását, beállítását, vágányok szabályozását, zúzottkőpótlásokat, terep- és ágyazatrendezést, ároktakarítást végeznek, miközben a másik vágányon folyamatosan biztosították a vonatforgalmat.  A vonal mentén dolgozó mintegy 60 munkatársuk munkáját több forgókotrógép, géplánc, vágányszabályozó gép segíti – biztosítva, hogy ütemterv szerint haladjon a karbantartás.  A második menetrendi fázis során hasonló munkavégzést folytatnak április 27-től, ám az már a Bicske és Szárliget közötti szakaszon zajlik, emiatt a menetrendet újfent módosítani kell.

Az online menetrendi tervezők (ELVIRA, MÁV app) a megfelelő dátum kiválasztásával már a módosított menetrend alapján ajánlanak vonatokat.

A tavaszi utómunkálatokról, illetve az előző, április 27-ig tartó ütemről szóló tájékoztató itt érhető el.

Kapcsolódó témák: #felújítás | #MÁV | #menetrend |