„A színházban nincs lehetetlen, csak tehetetlen”

A Jekyll amp; Hyde díszletén állva magyarázza, hogy ott azt a rést miért hagyták, a lámpákat meg nem is oda tervezték, ahol most vannak, de hát a tárgyakat fogyókúrára kell fogni... A Győri Nemzeti Színház szcenikusa, Czechmeister László azt vallja, a színházban nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Egyébként mindenki Lustának hívja.

„Mikor tavasszal kiírják a következő évad műsorát, akkor készítünk egy gyártási tervet. A bemutatók előtt körülbelül három hónappal egyeztetek a tervezővel és a rendezővel. Ezután tartunk egy állítópróbát a régi díszletekből, majd a tervező műszaki és látványrajzait lefordítom lakatosra, asztalosra. Kigondolom, miből készül, hogy működik, és kiszámolom, mennyibe kerül. Ezután jön a birkózás, ha túlléptük a költségvetést, valakinek engedni kell.

Szó szerint fogyókúrára fogjuk a tárgyakat a súly és az anyagköltség miatt – magyarázza Czechmeister László, mit is csinál egy szcenikus. Kiderül, gyakran a főpróbahéten raknak össze mindent. „Aztán vagy meglepődünk, vagy nem. Ha ügyesen számoltam és mindenki a méretek szerint dolgozott, akkor működik. Ha nem, akkor baj van” – mosolyog, és hozzáteszi, ilyenkor veszi elő egyik jelmondatát: Ne ess pánikba!

A gyártóműhelyben többen dolgoznak együtt már évtizedek óta. „Néha abba a hibába esünk, hogy azt hisszük, mindent láttunk már. Általában ilyenkor jön a meglepetés.” Hangsúlyozza, nagyon oda kell figyelni mindenre, hiszen bármikor elé léphetnek a színészek a tárgyaknak, bármi leeshet, összetörhet, elakadhat, beszorulhat. „Veszélyes üzem a színház, de mi tudjuk, mit kell annak érdekében tenni, hogy ne legyen baj. De erről nem szeretünk beszélni” – szögezi le.

Czechmeister László 1979 óta dolgozik a győri teátrumban, először díszletépítőként tevékenykedett, majd színpadmester lett, a díszlet- építés irányítója. 2000-ben viszont szcenikus nélkül maradt a színház, így másodállásban elvállalta ezt a munkát is. Reggel kezdett, gyakran pedig az esti előadások után végzett. Hét évvel később fejezte be a színpadmesterkedést. Azóta fogja össze a tárak, azaz műhelyek munkáját.

„Nem vagyok jobb lakatos, mint a lakatostár vezetője, nem vagyok okosabb festő, nem vagyok ügyesebb asztalos. Csapatmunka folyik a színfalak mögött” – hangsúlyozza. Mindig a színház jár a fejében, „egymásra találtunk” – mondja, mivel a monotónia-tűrése alacsony, itt pedig mindig történik valami.

„A varázslás fogott meg igazán a munkában. Hiszen akkor jó a díszlet, ha természetesnek hat, ha nem jut a nézők eszébe, hogy az adott tárgy mögött legalább 20 ember erőlködik, hogy elmozduljon. Főleg a musicalirodalomnál egyre inkább filmszerűbben változnak a dolgok. A színházban nincs lehetetlen, csak tehetetlen” – mutat rá Czechmeister László, akit mindeni Lustának hív a színházi berkekben.

„Hogy miért, azt már balladai homály fedi. Szerintem köze van az ifjúkori hosszú, bohém éjszakákhoz és az azok utáni korai munkakezdéshez” – nevet és hozzáteszi, nyugodt ember és szeret a saját tempójában dolgozni. „Előfordul, hogy megkérdezik a munkatársaim, kész lesz-e a darab a premierre? Szoktam mondani, hogy biztos, mert olvastam az újságban. Nincs visszaút, ha egyszer belevágtunk. Mint az artistáknál: ha a légtornász elengedi a rudat, akkor már nem gondolkozhat, hogy mi legyen, el kell kapni a másik oldalon a kapaszkodót.”

Czechmeister László a közelmúltban Magyar Teátrum Díjat kapott, őt választották a színházi háttérszakmák egyik legjobbjának

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor