A kályhás

Az ember olcsó és barátságos melegségre vágyik, így egyre többen rakatnak maguknak kályhát, kandallót, tűzhelyet. Kiss Géza közel két évtizedes újságírói múlttal a háta mögött állt be a győri kályhások sorába. Azt mondja, nem bánta meg.

Kiss Géza nevével sűrűn találkozhattak egykoron a Magyar Nemzet olvasói, a Győri Rádió hallgatói és a régi városi televízió nézői. Profi volt, a média minden műfaját, ágát-bogát bejárva döntött úgy, veszi a kalapját, s egy másik tanult mesterségében próbál szerencsét, keres nyugalmat. A kályhák gyerekkora óta érdekelték, de az iparűzéshez szükséges papírokat már felnőtt fejjel szerezte be. Mestere az a Balaton-felvidéki Monostori Péter lett, akit egyedi, csodálatos munkái országszerte híressé tettek.

Jól indult a kétkezi vállalkozás, az újdonsült kályhás az első fűtési alkalmatosságot egy barátja nyaralójában építhette meg, meisseni csempéből. Azt mondja, azóta is csak a megrendelőre figyel, hosszas beszélgetés és alapos tervezés után mindig az igényhez leginkább igazodó cserépkályhát, téglakályhát, kandallót, kemencét vagy éppen tűzhelyet alkotja meg. Kedvencét, a cserépkályhát annak ajánlja, akinek van ideje, kedve gondoskodni a tűzről. A kandalló azoknak való, akik későn hazatérve mihamarabb szeretnének meleget, családias hangulatot varázsolni otthonukba.

Kiss Géza szerint a kályhadivat gyorsan változik, napjainkban az úgynevezett középpárkányos modell a kedvelt, világos, bézs vagy fehér színű csempékkel. Újabban a modern, minimál stílusú otthonokban is feltűnik a kályha, itt a nagy táblás, sima felületű csempék használatára beszéli rá a tulajdonosokat a mester. Azt mondja, ezek is szépek, de amire eddig a legbüszkébb, az a Mayer István kővágóörsi kályhacsempéiből készült darab.

A párkánnyal, pártasorral épített polgári kályha egy tárnokréti panzió különlegessége. Ma már alig épül új ház kandalló vagy cserépkályha nélkül, s a régi otthonok tulajdonosai közül is egyre többen rakatnak pótlólag pénztárcát kímélő, hagyományos fűtőberendezést. Azt persze nem árt tudni, hogy ezeket időközönként gondozni szétszedni és újrarakni kell, mert a samott szétég, a téglák mállani kezdenek. A megrendelőt és a mestert egy életre összeköti a termék, a jól működő tűzhely.

Kiss Géza, mint minden vérbeli szakember, vadászik a régen elbontott, fészerben, pincében, padláson felejtett csempékre, amelyekből újra felépíthető, rekonstruálható a múlt egy-egy gyönyörű darabja. Maga a kályharakás az előkészület, a tervezés után egy hét kőkemény, kétkezi munka. A mesterember a művet befejezve mindig engedélyez magának némi pihenőt. Ilyenkor ír. Úgy véli, szerencséje van, mert a harmóniát, az egyensúlyt, a minőséget keresi mind a két énje.

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor