Magyar vonatokat is érint a német vasutassztrájk
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani a győri fővonalon csütörtöktől.
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani a győri fővonalon csütörtöktől.
Március 1-jén éjszakától 11-én hajnalig korlátozásokra kell számítani a Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti távolsági, valamint a Kőbánya-Kispest és Kelenföld közötti S36-os vonatok közlekedésében a Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás közötti munkálatok miatt.
Az ország egyik legszebb vasútvonalának szakaszfelújítását tervezi a MÁV 2024 nyarára. A 11-es vonal Veszprém és Zirc közötti szakaszán várhatóan május végétől október elejéig lehet vágányzárra számítani - írta oldalán a csodalatosbakony.hu.
Tilos jelzésnél hajtott fel a sínekre a sofőr, letörte a sorompót, majd angolosan távozott a helyszínről.
A MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly rekordszámú, mintegy 181 millió utazáshoz vették igénybe. Ám 2023-ban nem csak utasforgalomban döntött csúcsot a MÁV-START, hanem az értékesítés terén is: az okosjegyből több mint 700 ezer fogyott; az IC+ kocsik prémium színvonalú (1+ osztályú) szolgáltatásait pedig már 130 ezer utasunk próbálhatta ki a Budapest és Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs közötti, valamint nyáron a balatoni utazásaik során. Fordulatot hozott az előző év a jegyvásárlási szokásokban is, ugyanis az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-val vagy a MÁV app segítségével - közölte a MÁV.
A Győrből 13:36-kor Bécsbe elindult EuRegio (ER 9444) Lébény-Mosonszentmiklóstól járműhiba miatt várhatóan 40 perc késéssel közlekedik - tette közzé a MÁVINFORM Facebookon.
Fa dőlt a sínekre szombaton délután Zirc és Bakonyszentlászló között, várakozni kényszerültek a vonatok.
A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) koordinálásával fokozott vasútbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség az elmúlt héten, január 23-án 7 órától január 24-én 7 óráig. A nemzetközi művelet részeként közel ezer rendőr, és százhatvan társszervi munkatárs – szolgálati kutyákat is bevetve – ellenőrizte a hazai és nemzetközi személyszállító vonatokat, valamint a pályaudvarokat.
Keleti pályaudvarról Bécsbe tartó, Győrből 18:02-kor továbbindult Semmelweis EuroCity (EC 148) elgázolt egy embert Lébény-Mosonszentmiklós és Kimle-Károlyháza között.
A hároméves bérmegállapodás évekre előre biztosít valódi bérnövekedést a munkatársaknak, miközben megteremti azt a kiszámíthatóságot, amely a vállalatcsoport átalakításához, modernizációjához szükséges - közölte MÁV kedden az MTI-vel miután létrejött a bérmegállapodás a vasutas és a HÉV-szakszervezetekkel a MÁV-Volán csoportnál.