MÁV: az okosjegy, a prémiumszolgáltatás és az online jegyváltás népszerűsége is nőtt tavaly

Győr+
2024.02.10. 14:54

A MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly rekordszámú, mintegy 181 millió utazáshoz vették igénybe. Ám 2023-ban nem csak utasforgalomban döntött csúcsot a MÁV-START, hanem az értékesítés terén is: az okosjegyből több mint 700 ezer fogyott; az IC+ kocsik prémium színvonalú (1+ osztályú) szolgáltatásait pedig már 130 ezer utasunk próbálhatta ki a Budapest és Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs közötti, valamint nyáron a balatoni utazásaik során. Fordulatot hozott az előző év a jegyvásárlási szokásokban is, ugyanis az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-val vagy a MÁV app segítségével - közölte a MÁV.

Okosjegy – kedvezményes és pár kattintással megvehető

Az időben jegyet váltók számára rendkívül kedvező áron megváltható Okosjegyekből 487 ezret adtak el 2022-ben, míg tavaly már 727 ezret. Ez köszönhető annak is, hogy az előző év márciusától több mint 80 város felé már az összes InterCity-viszonylatra megvásárolható ez a fajta kedvezményes jegy. A legnépszerűbb típus a szegedi Okosjegy volt, amelyből 2023-ban 137 ezer darabot váltottak, második helyre 131 ezerrel Nyíregyháza került, míg a dobogó harmadik fokára Pécs ért, alig elmaradva a 100 ezer eladott Okosjegytől.

Az okosjegyek fixárasak, csak elővételben válthatók, legkésőbb a vonatindulás előtti napon. Kizárólag a MÁV appban és az új Elvirában érhető el, ahol a rendszer automatikusan mutatja a legkedvezőbb elérhető ajánlatokat. Az ár már tartalmazza a helyjegyet is, semmilyen más pótjegyet nem kell venni az Okosjegy mellé. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.

A prémiumszolgáltatást is többen vették igénybe

A MÁV-START saját gyártású IC+ kocsijai közül tavaly forgalomba állt a 35. elsőosztályú, bisztró- és prémiumszakasszal közlekedő szerelvény is. A prémiumszolgáltatás fejlődését és népszerűvé válását mutatja, hogy 2022-ben közel 55 ezer helyjegyet váltottak ezekre, míg tavaly már 76 ezerrel többet, 131 ezret.

A prémium osztály az IC vonatok fedélzetén elérhető legmagasabb szolgáltatási kategória, az 1. osztályhoz képest is magasabb színvonalat képvisel. Az utasok szívesen választják ezeket a fülkéket hosszabb utak esetén. A fővárosból Pécsre a Mecsek, Szegedre a Napfény, Miskolcra a Tokaj InterCity-járatokkal, míg Debrecenbe, Nyíregyházára a Nyírség és a Tokaj InterCity-vel, a nyári elő- és utószezonban Siófokon és Fonyódon át Keszthelyre, a főszezon során pedig Balatonfüreden át Tapolcára is.

Minek sorba állni, ha kéznél a MÁV app?

Vízválasztó volt a 2023-as év MÁV-START jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. A bérletek és jegyek 38 százalékát már a több mint 2 millió regisztrált felhasználóval rendelkező online felületeken, azaz az ELVIRA vagy a MÁV app felületén váltották. Ezen belül az értékesítés több mint negyedét (27%) a MÁV mobilalkalmazásban, és 11 százalékát az ELVIRÁ-ban intézték az utasok. Az önkiszolgáló csatornák (online MÁV app, ELVIRA, valamint az automatás vásárlás) arányának emelkedésével párhuzamosan csökkent a pénztári és a fedélzeti értékesítés aránya. Ez főleg a pénztáraknál szembetűnő: 5 év alatt 65-ről 39 százalékra csökkent a jegyváltás aránya.

A MÁV app szerepe 2020 végén felértékelődött, akkortól ugyanis elérhetővé váltak a bérletek ezen a csatornán is, így egyre többen a mobilalkalmazásunk segítségével veszik meg a bérletüket, a mindig kéznél lévő okostelefonjukon be tudják mutatni a jegyeket vonatokon, illetve amennyiben vármegye- vagy országbérletet váltottak, a buszokon vagy akár a HÉV-eken is.

Az automatás értékesítés aránya szintén jelentősen emelkedett; míg 2019-ben 12%, addig 2023-ban már minden ötödik (23%) jegyvásárló automatánál váltotta meg a jegyét, bérletét. Tavaly csaknem 15,6 millió jegyet vásároltak az automatákból. A minél szélesebb körű elérésre 2022-ig több mint félezer automatát telepítettünk főként Budapest elővárosi hálózatán és a jelentősebb forgalmú vidéki, illetve balatoni állomásokon, megállóhelyeken.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #MÁV | #vasút |