Késések vannak a győri fővonalon
Felsővezetékhiba-, és egy biztosítóberendezés korábbi hibája is lassítja a közlekedést. A menetrend csak fokozatosan áll helyre.
Felsővezetékhiba-, és egy biztosítóberendezés korábbi hibája is lassítja a közlekedést. A menetrend csak fokozatosan áll helyre.
Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetik az ún. előszezoni menetrendet, amivel jóval többen, több időpontban és kényelmesebben juthatnak el a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban.
Mosonszentmiklóson, a Radnóti utcai vasúti átjárónál történ közlekedési baleset során egy autós letörte az átjárót biztosító sorompót.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Idén a MÁV vonalain 16 baleset történt vasúti átjárókban, öttel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Egy baleset halállal végződött és három súlyos sérülésekkel járt. Tizenkét ember halt meg tiltott helyen tartózkodás miatt, őket elsodorta vagy elütötte a vonat. Egy ember életét követelte és ketten súlyosan megsérültek, amikor leugrottak a mozgó vonatról. Áramütés okozta a halálát annak a fiatalembernek, aki felmászott egy álló mozdony tetejére szelfit készíteni. Értelmetlen halálesetek, amelyek mindegyikét az alapvető biztonsági szabályok megszegése és a figyelmetlenség okozta. A MÁV újra nyomatékosan kéri a közlekedőket a szabályok betartására és a körültekintő közlekedésre.
Tavaszi utómunkálatokkal fejeződik be a győri vasúti fővonal felújítása, emiatt több ütemben módosul a menetrend a következő hónapokban - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Április 13-án kisvasúti nappal ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút. A hűvösvölgyi járműtelepen és a széchenyihegyi végállomáson színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat.
Az utasok a Helikon InterRégióval (19297) utazhatnak tovább. Győrig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
Az egész hónapot érinti a változás Csorna és Hegyeshalom között.
Almásfüzitő felső és Komárom között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.