Természetvédők is megjelentek a piacon
Advent első hétvégéjén rendezték meg második alkalommal a Ménfőcsanaki Termelői és Kézműves Piacot. Az eseménynek ezúttal is a Bezerédj-kastély adott otthont.
Advent első hétvégéjén rendezték meg második alkalommal a Ménfőcsanaki Termelői és Kézműves Piacot. Az eseménynek ezúttal is a Bezerédj-kastély adott otthont.
Közel fél éves előkészítő munka után, október utolsó szombatján megnyílt Ménfőcsanakon a termelői piac. A Bezerédj-kastély kertjében megrendezett vásárt számos látványos produkció is színesítette.
Rugalmasabb rendszerben értékesíthetik saját termékeiket a gazdák - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja, itt zajlott életük minden fontos történése. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Hogy pontosan mennyivel, s hogy kinek mit jelent? Sorozatunkban ennek próbálunk utánajárni a belvárosi piacon.
Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését.