Előadás a húsvéti ünnepkör szokásairól
T. Városi Ágnes néprajzos muzeológus a Múzeumi Találkozások ismeretterjesztő programsorozat keretében tartotta meg előadását a Magyar Ispitában.
T. Városi Ágnes néprajzos muzeológus a Múzeumi Találkozások ismeretterjesztő programsorozat keretében tartotta meg előadását a Magyar Ispitában.
A beruházásnak köszönhetően a térség kilenc településének szennyvízproblémája oldódik meg - számolt be róla hivatalos Facebook oldalán Nagy István agrárminiszter.
Dr. Alexay Zoltán 85 évesen még tegnap is ült a Szigetköz egyik les-kunyhójában és várta a pillanatot, hogy megörökíthessen valami érdekeset. Sokáig kellett várnia.
A Szigetköz talajminőségének és egyedülálló ivóvízbázisának védelme, a környezetkímélő tápanyagellátás és a helyes növénytermesztés elősegítése, valamint öntözéstechnikai fejlesztés is célja a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának szakemberei által végzett kutatásnak. Az Insula Magna Programban elért eredményeikkel a helyi és a csallóközi gazdák munkáját is támogatják.
A készülő komplex adatbázis egy sikeres együttműködés eredménye.
Kézzel fogható eredményei lesznek a Szigetköz és a Csallóköz fejlesztését célul kitűző Insula Magna programnak, amelynek kulcsa a győri Széchenyi István Egyetem részvétele – állítja Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja. Hangsúlyozta: nagy segítség, hogy az intézmény kutatói birtokában vannak a nemzetközi tapasztalatoknak, ismerik a világban zajló trendeket, és a hétköznapokban látják a térség problémáit.
Végzik a medertisztítást az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Szigetközben. A szakemberek eltávolítják a műtárgyaknál feltorlódott uszadékokat, a mederbe dőlt fákat, illetve a medret keresztben elzáró, hód által épített duzzasztásokat.
2021. március 4-én, csütörtök délben történt csőtörés a térséget ellátó ivóvíz főnyomó vezetéken Győrladamér belterületén, az Oscar Voltz csomópont közelében - közölte a Pannon-Víz Zrt.
A szigetközi Mecsér önkormányzata számára készül a település jövőképének meghatározását segítő hatástanulmány a győri Széchenyi István Egyetemen először elindított Hallgató-Oktató Projekt keretében. Az intézmény tudatosan törekszik arra, hogy részt vállaljon a térség fejlesztésében. Csaplár Zoltán polgármester úgy véli, az egyetemen jelen lévő tudás nagy segítséget jelent számukra.