Alexay Zoltán fotóválogatása

Barátom a természet

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2022.02.25. 20:31

Dr. Alexay Zoltán 85 évesen még tegnap is ült a Szigetköz egyik les-kunyhójában és várta a pillanatot, hogy megörökíthessen valami érdekeset. Sokáig kellett várnia.

Csak a nyolcadik órában érkezett egy ölyv, amely leszállt enni, és ezt a mozzanatot végre lencsevégre kaphatta a természetfotós Alexay Zoltán. Ez a képe természetesen még nem látható a pénteken este a Kisfaludy Károly Könyvtárban nyílt Barátom a természet című kiállításán, de válogatásában sok érdekes képalkotás megtekinthető. Láthatjuk a tárlat legrégebben készült fotóját, a 2008-as két szarvasbikát ábrázoló, és a legfrissebb, a vihar előtti tájat bemutató munkáját, amelyet idén januárban “lőtt”. Az alkotó azt mondja, a természet rendje szabja meg, mikor, mit lehet fotózni, a többi szerencse dolga. Alexay Zoltán biológusként, fotósként a Duna ügy szakértője több mint fél évszázadig követte nyomon a Szigetköz ökológiai képét.  

A Szigetközből az utóbbi években már mindig elkeseredve jövök haza. Tudom, mi volt ott 30-40 évvel ezelőtt, de mára rendkívül tönkre ment a természet, üresek a mellékágak, üres a mentett oldal. Az élőhelyek kritikán aluli állapotban vannak. Hiányoznak például a sekély vizű területeken, ahol megélt a gazdag növényzet, és felnevelődtek a halivadékok. Régen vonuló és áttelelő madarak otthona volt a Szigetköz, ma már nem az, pár hete, amikor bejártam a területet, csak néhány kormoránt láttam”.  – mesélte a természetfotós.

Alexay Zoltánnak ez a sorrendben 86-ik kiállítása és összesen nyolc könyve jelent meg.

Németh Tibor

A tárlatot  Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója nyitotta meg, aki felidézte, hogy 50 éve ismerte meg Alexay Zoltánt és feleségét Erzsikét, amikor kezdő diákként a Kazinczy Gimnáziumba járt. A házaspár a 60-as évek közepén bevezetett biológiai tagozatos képzés úttörői voltak, a természettudományos nevelés-oktatás kiemelkedő képviselőiként tevékenykedtek egész pályájuk során. Zoltán a 90-es évek első feléből a Széchenyi főiskolára került, ahol az akkor indult környezet-mérnöki szakon oktatott, majd az egyetemen folytatta kutató munkáját és járta a természetet, fotózta az őt körülvevő világot.

Az 1960-as évek vége óta a Szigetköz szerelmese, az általa készített képeken keresztül ismerte meg a világ a Szigetköz gyönyörűségeit, „Az ember az elmúlt 200 évben átalakította természetes élőhelyét és veszélyezteti a saját és az élővilág diverzitását, sok esetben a létét. Dr. Alexay Zoltán 50 éve mutatja meg nekünk szűkebb környezetünk kiapadhatatlan természeti csodáit, értékeit, hívja fel figyelmünket egy olyan korban, ahol a természetvédelem legtöbbször csak szavakban létezik. A tanár úr lélekgyógyító képeit nézve legalább magunkban visszaállíthatjuk az ember és természet régen megszakadt harmóniáját– emelte ki köszöntőjében Német Tibor.

Alexay Zoltán a születésnapi kiállítását őszre a VOKE Arany János Művelődési Házba tervezi, és reméli idén egy újabb könyve is megjelenthet.

A tárlat a Kisfaludy Károly Könyvtárban tekinthető meg ingyenesen március 19-ig, hétköznapokon 13 és 16 óra között.

Galéria: Ács Tamás