Volt győri kosárlabdázót vett feleségül Curtis
A népszerű rapper és Barnai Judit kimondták egymásnak a boldogító igent.
A népszerű rapper és Barnai Judit kimondták egymásnak a boldogító igent.
Ugyan a gombafertőzés miatt nincs túl jó állapotba a gyep az ETO FC stadionjában, az UEFA döntése alapján még játékra alkalmas a pálya.
Az Európai Judo Szövetség még tavasszal jelentette be, hogy nagyszabású eseménynek lesz házigazdája Győr augusztus közepén.
Magyarország legnagyobb nyílt vízi úszóeseményén, több mint 12 ezer induló között a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek.
Kétszeri halasztás után végre eljött az idő: augusztus 9-én, szombaton megrendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) az új időponttal újra megnyitotta a nevezést, a lehetőségre pedig lecsaptak a sportolni vágyók. Csak a bejelentést követő órákban közel 2500 új nevezés érkezett, és a még elérhető helyek azóta is rohamosan fogynak.
Kovács Laura kipróbálta magát külföldön is, de az ETO az otthona és az új korszakban is számít rá a vezetőség, valamint csapat.
A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a szingapúri világbajnokságon, soraiban két győri nevelésű sportolóval, Peresztegi-Nagy Kingával és Torma Lucával. Utóbbi játékos első felnőtt világversenyén lehetett a keret tagja, és amikor lehetőséget kapott, bizonyította tehetségét, valamint azt, hogy hosszú távon akár első számú kapusa is lehet a nemzeti csapatnak. Luca álma az olimpiai arany, ám tudja, hogy ez rengeteg munkával és lemondással jár.
Zombori Gábor 400 méteres vegyesúszásban bejutott a döntőbe a szingapúri világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal, a világ idei harmadik legjobb eredményével nyerte a kalapácsvetést szombaton a 130. atlétikai magyar bajnokságon, amelynek 2023 után másodszor ad otthont a Nemzeti Atlétikai Központ.
Kós Hubert országos csúccsal bejutott az 50 méteres hátúszás döntőjébe a szingapúri világbajnokságon.