Emlékezzünk szeretteinkre biztonságban és nyugalomban!
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók és a közlekedők biztonságára.
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók és a közlekedők biztonságára.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
Közlekedési balesetekkel kapcsolatban tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Javításra vitték a nagy értékű kocsit, amit a megbeszéltek ellenére használni kezdett a szerelő, aztán pedig a barátnője karambolozott vele Győrben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ősz beköszöntével megváltozott időjárási-, út-, és látási viszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet.
Győr-Moson-Sopron vármegyében az érdeklődők több településen első kézből kaphatnak tájékoztatást a határvadászok képzéséről.
A győri járőröknek gyanússá vált, hogy egy előttük haladó autó az útról lehúzódva megállt, majd a sofőr szélsebesen átült a bal hátsó ülésen utazó személy helyére.
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szemtanúk jelentkezését várja egy, az autópályán történt baleset kapcsán.