Elbaltázott hátramenet, semmibe vett tábla, elszabadult vontatmány – szemtanúkat keres a rendőrség
Közlekedési balesetek körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Közlekedési balesetek körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Közlekedési balesettel kapcsolatban szemtanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Fokozott ellenőrzések kezdődnek a Bakonyban és illegális szemétlerakás-, agancsgyűjtés-, és gépjárműhasználat visszaszorítása érdekében.
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádiónak nyilatkozott szokásos, péntek reggeli interjújában, a fő téma az iskolai bombafenyegetések voltak. Szó esett Donald Trump elnökségéről, és geopolitikai, gazdasági kérdésekben is megnyilvánult Orbán Viktor.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály és a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai közösen fogták el azt a 45 éves férfit, aki ellen összesen négy – nemzetközi, európai és hazai – elfogatóparancs volt érvényben.
A rendőrség befejezte azon intézmények épületeinek átvizsgálását, amelyek bombafenyegetést kaptak; robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtök kora este a police.hu-n.
Reggel óta kering az interneten az a levél, amelyet az iskolák kaptak. A tartalmát illetően Gulyás Gergely miniszter megerősítette, hogy valóban ezt kapta meg több, mint 260 iskola.
A főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály munkatársai őrizetbe vették a férfit, és üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Mandiner értesülései szerint 20 budapesti iskolában és vidéken több helyen egyszerre volt bombariadó csütörtök reggel.
Több mint 1,5 millió forint értékű kárt okozott egy 38 éves férfi és társa egy Szilsárkányban lévő mezőgazdasági társaságnak. A csornai rendőrök az ellenük indított eljárást a napokban zárták le - írja a police.hu.