Magyarra cserélte le a német rendszámot
A leszerelt rendszámtáblákat a csomagtartóban találták meg. Az ügyben egy harmincegy éves écsi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A leszerelt rendszámtáblákat a csomagtartóban találták meg. Az ügyben egy harmincegy éves écsi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.
A járművezető a baleseteket követően megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrség az alkohol befolyásának veszélyeire figyelmeztet.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megyei összesítője, hétfő reggelig az elmúlt 24 óra mérlege számokban.
Győr-Moson-Sopron megyében két személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában.
A Győri Rendőrkapitányságon lopás kísérlete miatt indult nyomozás a bűncselekményt elkövető 38 éves nővel szemben.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Zirc-Kardosrét külterületén.
Jogerősen letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a 18 éves férfit, aki baltával megölte két lakótársát pénteken Diósdon - közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
A győri rendőrök négy férfit és két nőt fogtak el. Az akció során az egyik gyanúsított gépkocsival akart elmenekülni a helyszínről, azonban balesetet szenvedett.
A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.