Kábítószergyanús anyagok az autóban
A győri rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 32 éves szlovák férfit.
A győri rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 32 éves szlovák férfit.
Három anyagi kárral járó baleset szemtanúit keresi a győri rendőrség.
A hétfői balesetet az okozta, hogy a sofőr későn észlelte az előtte forgalmi okból álló autókat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai is felfigyeltek egy közösségi oldalon dohánytermékeket hirdető magánszemélyre. A kizárólag dohányboltban forgalmazható termékeket a NAV munkatársai lefoglalták, az engedély és adószám nélkül értékesítő személy ellen eljárás indult.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik ismeretlen elkövető azonosításához.
Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló a fővárosban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
A téli időszakban gyakori ködös, nedves, hideg időjárás próbára teszi a közlekedők alkalmazkodóképességét.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett - 2020. január 15-én 10 órakor - a Győri Szakképzési Centrum irányítása alá tartozó oktatási intézmények igazgatóinak, és érdeklődő munkatársainak.