Tunéziai drogdílert vettek őrizetbe idehaza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a kábítószer-kereskedőt szerda délelőtt fogták el a fővárosban, a kereskedő VII. kerületi lakásában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a kábítószer-kereskedőt szerda délelőtt fogták el a fővárosban, a kereskedő VII. kerületi lakásában.
Zirc térségében, a Győr felé vezető szakaszon a mentés idejére az utat lezárták.
A győri rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 39 éves férfit, aki egy telephelyről fémhulladékot lopott.
Az elkövetők visszatértek a helyszínre, a szemfüles rendőrök pedig kiszúrták a társasház közelében gyanúsan viselkedő két férfit.
A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik az alábbi közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
Jelentős mennyiségű kokainnal az autójában bukott le egy férfi még tavaly szeptemberben Hegyeshalomnál, amikor az országba belépésre jelentkezett. Tettestársai, egy férfi és egy nő - akik távolról követték a drogot szállító kocsit - szintén rendőrkézre kerültek.
A Szent István úton áramtalanítják a járműveket a tűzoltók.
Idős asszony után kutattak a gödöllői rendőrök, a fekete szolgálati négylábú, Brutusz vezette őket egy rét közepére.
A Virágpiac téren a Győri Rendőrkapitányság, valamint a Városrendészet járőrei - közös szolgálat ellátásuk során - egy 26 éves zalaegerszegi lakost igazoltattak.
Összeütközött két személygépkocsi Sopron közelében, a 8645-ös út Harka felé vezető szakaszán.