Győr-Moson-Sopron MRFK

Aktuális rendőrségi felhívások

Illusztráció: police.hu
Győr+
2021.11.29. 14:37

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a lenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

Ismeretlen személy november 12-én 21 óra és november 13-án 12 óra 25 perc között ismeretlen típusú és rendszámú járművel közlekedett az M1-es autópályán Győr felől Budapest irányába. Ennek során a 100-as kilométerszelvényben a járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és a bal oldali szalagkorlátnak ütközött.

Töltéstava külterületén ismeretlen típusú és rendszámú gépkocsival közlekedett november 24-én 5 óra 35 perckor egy ismeretlen sofőr a Petőfi utca felől Győr irányába. Ennek során a 81-es számú főúthoz érve kanyarodásakor nem biztosított elsőbbséget egy Suzuki Swift típusú személygépkocsinak, amelynek vezetője – hogy a balesetet elkerülje – intenzív fékezésbe kezdett, amikor neki ütközött egy Suzuki típusú személygépkocsinak. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a járművekben anyagi kár keletkezett.

Az ismeretlen gépjárművezetők a baleseteket követően a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül elhajtottak.

A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győrben, a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092, illetve 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Kapcsolódó témák: #baleset | #felhívás | #rendőrség |