Végső búcsút vettek Bauman Pétertől
Katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a hősi halottá nyilvánított Bauman Péter posztumusz rendőr főhadnagyot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság körzeti megbízottját.
Katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a hősi halottá nyilvánított Bauman Péter posztumusz rendőr főhadnagyot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság körzeti megbízottját.
A Kartács utca és az Ipar utca kereszteződésénél történt a baleset.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte egy 57 éves szentesi sofőrrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.
A győri rendőrök befejezték az 56 éves győri férfivel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.
Baleset történt az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon a 115-ös km-nél.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A soproni rendőrök egy 29 éves fiatalemberrel szemben intézkedtek, aki kevesebb, mint két óra leforgása alatt ugyanazt a szabálysértést két alkalommal is elkövette.
A 8-as km-nél a pályazárat feloldották.
Ismeretlen személy január 23-án 10 óra 10 perc és 12 óra 10 perc között, ismeretlen típusú és rendszámú gépjárművével Győrben, a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő Arrabona parkolóudvarban, feltehetően szabálytalan hátramenetet hajtott végre, melynek során nekiütközött az ott szabályosan várakozó Opel típusú személygépkocsi lökhárítójának.
Hagyományteremtő találkozóra hívta dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Vármegye rendőrfőkapitánya a sajtó képviselőit kedden. A kötetlen hangulatú beszélgetésen a legfontosabb kérés az volt: alakuljon ki egy jó, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat a rendőrség és a média munkatársai között.