Címke: rendőrség
Hirdetés
Havassy Anna Katalin 2023.09.26.

„Megkérdezem a szüleim!” – bűnmegelőzési tanácsok a gyermekneveléshez

Javában tart az iskola, lassan a szülők és a gyermekek is visszarázódnak a vakáció utáni hétköznapokba. Éppen itt az ideje tehát, hogy egy kicsit felelevenítsük, mit is tehetünk meg közösen azért, hogy gyermekeink a lehető legnagyobb biztonságban legyenek iskolába menet, onnan hazajövet, és mondjuk a játszótéren is. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ahogy eddig mindig, most is a segítségünkre volt.

MTI 2023.09.25.

Osztálytársa megölését tervezte a győri fiú

Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

MTI 2023.09.25.

Baleset miatt teljes útzár van a 81-es főúton

Összeütközött két személyautó Sárkeresztes közelében, a 81-es főút Mór felé vezető szakaszán, a magyaralmási elágazásnál. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel hétfőn.

MTI 2023.09.25.

Meghalt Olaszország egykor legkeresettebb maffiafőnöke

Hatvanegy éves korában meghalt hétfőn Matteo Messina Denaro, Olaszország egykor legkeresettebb maffiafőnöke, akit januárban fogtak el, miután évtizedeken át sikeresen bujkált a hatóságok elől - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Győr+ 2023.09.22.

Háza felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, gyorsan elfogták

A rendőrségre szeptember 21-én 17 óra körül érkezett bejelentés, miszerint Kisbajcson egy férfi a háza felrobbantásával fenyegetőzik. A rendőrök azonnal a megadott címre mentek, és a háza előtt elfogták a 48 éves elkövetőt. Az ingatlanon az egyenruhások a szükséges intézkedéseket megtették, robbanás nem történt.

MTI 2023.09.21.

Hősi halottá nyilvánították az Esztergomban elhunyt rendőrt

Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély - az elsődleges adatok alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő.

Hirdetés