Több üzletbe is betörtek Adyvárosban
Sajnos nem várt meglepetés fogadta február 8-án reggel több adyvárosi üzlet alkalmazottait, tulajdonosait is: az ajtók zárjait ismeretlen tettes megrongálta, az üzletekből pénz vittek el. A rendőrség nyomoz a betörésekkel kapcsolatban.
A Dunakapu térről loptak kerékpárt
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfiak azonosításához.
Az elmúlt napokban sem unatkoztak vármegyénk rendőrei
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.
A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés
Rétvári Bence közleményében azt írta, január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal. A megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak.
Az internetes csalások minden korosztályt érintenek
Február 5-e, a biztonságos internet napja, az esemény a Safer Internet Day nemzetközi mozgalom kezdeményezésére jött létre, a mozgalmat pedig az Európai Unió Biztonságos internet programja is támogatja.
Hátramenetben okozott balesetet a sofőr
Balesettel kapcsolatban tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Feljelentést tett a Pannon-Víz Hajtó Péter ellen
Mint arról múlt héten beszámoltunk, a Fideszből kizárt Hajtó Péter újabb megbotránkoztató tettel borzolta a győriek idegeit.
Nem kispályás: 14 mobilt lopott el Győrben – keresi a rendőrség
A Győr Pláza egyik mobiltelefon szaküzletét szemelte ki a tettes, aki végül nem kevesebb, mint 14 mobillal távozott. Az ismeretlen elkövetőről képeket készített a biztonsági kamera.