„Az Ige testté lett” ikonkiállítás a győri Bezerédj-kastélyban
Szeretettel várják az érdeklődőket a Festett szavak Ikonfestő Műhely kiállításának megnyitójára.
Szeretettel várják az érdeklődőket a Festett szavak Ikonfestő Műhely kiállításának megnyitójára.
A Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia lelkipásztora, Berkes Gyula atya a közösségi médiában közzétett videóban is tájékoztatta a híveit: április 22-én térdprotézis műtétet hajtanak rajta végre. A videóban Gyula atya beszél a távolléte alatti teendőkről és a helyettesítésekről, továbbá kéri és köszöni az érte szóló imádságokat is.
Nagy ünnep volt a nádorvárosi Szent Kamillus Római Katolikus Plébánián vasárnap. Szeptember 10-én megáldották a megújult főoltárt és felszentelték a szintén felújított szembemiséző oltárt is.
Bognár István személyében tizennégy év után régi-új plébánost kapott a ménfői katolikus plébánia. István atya tizenhét évvel ezelőtt itt kezdte meg önálló lelkipásztori szolgálatát és három évet töltött Ménfőcsanakon.
A húsvét a keresztények legnagyobb és legfontosabb ünnepe, minden más jeles nap is az évben a húsvéthoz igazodik. Ezt mondta a Győr+ Médiának a nádorvárosi Szent Kamillus Plébánia plébánosa. Berkes Gyula kiemelte, a szomszédunkban dúló háború miatt különösen is fontos hinni a feltámadásban és abban, hogy a haláltól egyáltalán nem kell félni. A plébános a következő napok ünnepi programjairól is beszámolt.