Tizenkét évet kaphat a győri pedofil
Kisgyerekekről osztott meg másokkal pornográf felvételeket, amelyeket egy felnőtt oldalra is fel akart tölteni.
Kisgyerekekről osztott meg másokkal pornográf felvételeket, amelyeket egy felnőtt oldalra is fel akart tölteni.
Egyszer már elítélték szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt, de szabadulása után is több mint 16 ezer illegális pornográf felvételt töltött le.
Vasárnap érkezett volna haza Katarból, de megszakította külföldi utazását Novák Katalin, aki rendkívüli bejelentést tett az M1-en. Az államfő szombaton lemondott tisztségéről. Néhány perccel később Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette lemondását, aki még tárcavezetőként ellenjegyezte a Novák Katalin által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet.
Novák Katalin elnöki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársának, K. Endrének, az ítélet nagy visszhangot kavart. Az ügy után Orbán Viktor a kormány nevében alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel Novák Katalint, a köztársasági elnök tanácsadó testületének több tagja távozik a botrány miatt.