Gálaest a sokorói parkért
A második sokorói gálaestet rendezik meg most pénteken, a Pannonhalmi Bencés Főapátságban.
A második sokorói gálaestet rendezik meg most pénteken, a Pannonhalmi Bencés Főapátságban.
A Szolgálat Jelenlét Programját tüntette ki idén a Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok az általuk alapított Szent Márton-díjjal.
A Pannonhalmi Főapátság közelgő programjai.
10 év után ismét elnyerte az Év Pincészete Díjat a Pannonhalmi Főapátság, ezzel a térségünkben magas színvonalon működő pincészet lett az első hazánkban, amelyik másodszorra érdemelte ki a rangos elismerést. A kitüntetést csütörtökön ünnepélyes keretek között vették át a pincészet képviselői Pannonhalmán, ahol elhangzott az is: a szakrális értékeken alapuló intézmény lámpásként világít a magyar borászat egén.
Pannonhalma-Lisszabon távolság még autóval is sok, nemhogy kerékpárral. Pedig a Pannonhalmi Bencés Gimnázium öregdiákjai erre vállalkoztak. 40 nap alatt mintegy 3800 kilométert tekernek le, hogy augusztus elején részt vegyenek az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban. A fiatalembereket jótékonysági cél is vezérli. A Bethesda Gyermekkórház javára, a mozgásképtelen gyerekek ellátásához szükséges speciális eszközökre gyűjtenek.
A Pannonhalmi Főapátság meghívására öt napos látogatásra Magyarországra érkezik Őszentsége I. Bartholomaiosz, konstantinápolyi egyetemes pátriárka, 2023. szeptember 21–25. között. A keleti keresztény egyházak közötti tiszteletbeli elsőbbséget élvező vezető látogatása történelmi jelentőséggel bír. A pátriárka öt napot tartózkodik hazánkban, ortodox egyházi vezetőként látogatásának középpontjában kifejezetten az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, illetve a béke építése áll.
A régészek szerint a helyszínen talált csontok alapján megállapítható, hogy egykor valóban népes temető helyezkedett el itt, amelyet már a török korban megbolygattak.
Bori néni és János testvér lekvárjából is kapott ajándékba a vatikáni delegáció. Ferenc pápa küldöttségének pedig a Pannonhalmi Főapátság boraival, gyógylikőreivel és söreivel kedveskedtek. Hogy aztán melyik finom italt kóstolta meg a puritánságáról is híres Szentatya, az kiderül írásunkból...
Decemberben jelentette be a Sokorói Tájegység Egyesülés, hogy több civil szervezet összefogásával megépül a világ legnagyobb székelykapuja.
A Pannonhalmi Főapátság idén is két időpontban orgonahangversenyt szervez karácsony másnapján. Ezúttal Kiss Zoltán, a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom orgonaművészének előadásában csendülnek fel ünnepi dallamok a Szent Márton-bazilikában.