Kísérőlevelet kapnak a csak ukránul beszélő családok
A Máltai Szeretetszolgálat kísérőlevelével érkeznek Beregsurányba a csak ukránul beszélő családok.
A Máltai Szeretetszolgálat kísérőlevelével érkeznek Beregsurányba a csak ukránul beszélő családok.
Az alábbiakban a vállalat állásfoglalását közöljük az ukrajnai krízis kapcsán.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszországgal vívott háború hetedik napján, ma reggel beszédet mondott – számolt be a Sky News. Az ukrán elnök elmondta, hogy csaknem 6000 orosz katona vesztette életét a háború első hat napjában. Oroszország még nem erősítette meg ezeket a súlyos veszteségeket.
Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely megtiltja az oroszoknak, hogy több mint 10 ezer dollárnyi – jelenleg nagyjából 3,4 millió forint – devizával elhagyják az országot.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de "csúnyán elszámolta magát", ugyanis olyan falba ütközött, amelyre nem számított, találkozott az ukrán néppel - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.
Megnőtt a légiforgalom a magyar légtérben az orosz-ukrán háború kirobbanása óta - írta a Világgazdaság szerdán a HungaroControl Zrt. tájékoztatása alapján.
A háború hetedik napján is folyamatos a támadás Ukrajna ellen. Kövesse szerdai összefoglalónkat, hogy értesüljön a legfrissebb történésekről.
Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál.
Összefoglalónk az orosz-ukrán háború hatodik napjáról.
Több videó is napvilágot látott a bombázásokról és rakétatámadásokról.