Csütörtökön és pénteken kell beiratkozni az általános iskolákba
Az általános iskolát szeptemberben kezdő, leendő elsőosztályosokat csütörtökön és pénteken kell beíratni a kiválasztott intézményekbe - közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.
Az általános iskolát szeptemberben kezdő, leendő elsőosztályosokat csütörtökön és pénteken kell beíratni a kiválasztott intézményekbe - közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.
Európa Napot tartottak a Baksa Kálmán Gimnáziumban pénteken. Az intézmény, mint az Európai Parlament Nagykövetiskolája 2017 óta minden évben megszervezi ezt a napot a győri Europe Direct Iroda közreműködésével.
Jól halad a marcalvárosi PÁGISZ iskola felújítása és bővítése, nyár végére elkészül a milliárdos beruházás. Erről Kara Ákos, a fejlesztés kezdeményezője számolt be a Győr+ Médiának. Az országgyűlési képviselő kiemelte, a korábbi energetikai beruházásnak már mérhető eredményei vannak az intézményben, most pedig végre méltó, 21. századi körülmények között tanulhatnak a PÁGISZ-os diákok. A fejlesztéssel kapcsolatban a szakképzési centrum kancellárja azt mondta, még vonzóbb lesz az iskola a fiatalok számára, míg a PÁGISZ igazgatója úgy fogalmazott, nagy segítség lesz számukra az iskola bővítése.
Fontos dátum jön a magyar családok életében, legalábbis azokéban, akinek a gyermeke ősszel kezdi majd meg általános iskolai tanulmányait. Április 20-án és 21-én lesz ugyanis a 2023-24-es tanévre szóló általános iskolai beiratkozás. A Győr+ Média által megkérdezett igazgatók szerint az iskolaválasztás komoly felelősség és stressz is egyben, ezért az intézmények dolga, hogy mindenben segítsék a családokat. Egy tradicionálisan jó hírű és népszerű nádorvárosi, illetve egy feltörekvő adyvárosi iskolában jártunk az iskolaválasztás előtt néhány nappal.
Európai uniós és hazai forrásokból mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Székesfehérváron, sajtótájékoztatón.
A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében Budapesten.
Az iskolában három dolog egységére van szükség, a diák, a pedagógus és a szülő egységére - mondta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén, díjátadóján Gödöllőn.
Szerencsére csak bűnmegelőzési célzattal kattant a hátuk mögött a lakat március 23-án, csütörtökön. A cél az volt, hogy a fiatalok testközelből láthassák milyen is a börtönélet és mi lehet a következménye annak, ha nem megfelelő társaságba keverednek, vagy rossz döntéseket hoznak. A börtön rendezett folyosói, a zárka puritánsága és az egyik fogvatartott beszámolója vélhetően mély nyomokat hagytak az iskolásokban.
Az oktatás jövője volt a témája annak a fórumnak, melyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Győri Csoportja rendezett az egyetem Apáczai karán. A főként pedagógus résztvevőket az eseményt szervező dr. Ottófi Rudolfné, majd a házigazda, dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte.
A mindennapi életünkhöz nélkülözhetetlen ivóvíz biztosítása és szennyvízelvezetési szolgáltatások mellett társaságunk kiemelt figyelmet fordít a lakosság tudatos szemléletformálására, melynek segítségével erősíteni tudjuk a természet és a víz iránti tiszteletet, szeretetet.