Rangos kitüntetést kapott a „Kreatív” igazgató
Csengeri Mária, a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumának igazgatója a napokban a magyar arany érdemkeresztet vehette át Budapesten
Csengeri Mária, a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumának igazgatója a napokban a magyar arany érdemkeresztet vehette át Budapesten
Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn.
A győri textiloktatás 90. évfordulójára nagy rejtős találkozót szerveznek az iskolában végzett diákok. Szeptember 2-án, a szentiváni művelődési központban gyűlnek össze az egykori tanulók és tanáraik, hogy együtt emlékezzenek életük közös szakaszára.
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból kedden - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkára Üllőn.
Hosszabb lehet a téli és a tavaszi, ugyanakkor rövidülhet a nyári szünet a következő tanévben a frissen megjelent rendelettervezet szerint.
Nagy változás jön a magyar jogosítványoknál szeptembertől. A B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezők a C, azaz a tehergépkocsi vezetésére jogosító engedély nélkül mehetnek buszvezetői képzésre.
Alig több mint egy hónap múlva jár le a jelentkezési határidő a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumának felnőttképzéseire. Az intézmény két ágazatban összesen öt szakot hirdet.
A közelmúltban kapta meg a Győr oktatásügyéért díjat Kurcsics Rafaella. A Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára ízig-vérig pedagógus családból származik, hiszen szülei, testvérei, sógorai mind a tanítást választották.
A győri Széchenyi István Egyetemen egy éve csatlakozhatnak mentorként a hallgatók a Tanítsunk Magyarországért programhoz, amelynek célja a kistelepüléseken élő általános iskolások felkarolása. Ez az egyetemisták számára kitűnő gyakorlati lehetőséget, a gyerekeknek pedig rengeteg élményt, a továbbtanulás, a szakmaszerzés motivációját kínálja.
Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe - jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.