Diákdiri a Baksában
Október 27-én lesz a Baksa Gimnázium diákéletének legfontosabb eseménye, a diákdiri választás. Az osztályok gőzerővel készülnek, hiszen az esemény több pilléres.
Október 27-én lesz a Baksa Gimnázium diákéletének legfontosabb eseménye, a diákdiri választás. Az osztályok gőzerővel készülnek, hiszen az esemény több pilléres.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Horváth Péter volt a Konkrét vendége. A szakember elmondta, hogy az elmúlt tanévben sok tényező befolyásolta és hátráltatta az oktatásnevelést. A gyerekek és pedagógusok azonban a feladatara koncentrálva kezdték meg a 2023/24-es tanévet, felkészülve az új törvény hozta változásokra.
Országosan a pedagógusok egy százaléka, tehát közel 1100 tanár jelezte felmondását szeptemberben. Egyes iskolában nehéz lesz pótolni a hiányzó munkaerőt, ugyanakkor gyakornokokkal és átcsoportosításokkal sok helyen megoldható a problémás helyzet.
25 millió forint értékben vásároltak új iskolabútorokat és sporteszközöket a lébényi, a mecséri és a bezi iskolákba, amiket egy 614 millió forint értékű projekt során infrastrukturálisan is fejlesztettek.
Németország fontos szövetségese és stratégiai partnere Magyarországnak, így az elmúlt évtizedek alatt kiépített sokoldalú kapcsolatrendszer nemzetgazdaságokat, településeket, a kulturális, az oktatási és a tudományos szférát, illetve baráti közösségeket fűz össze - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolában mindig történik valami. A diákok nem csak jól tanulnak, de a sportban is kiváló sikereket érnek el.
Mozgalmas napon vannak túl a Gyárvárosi Általános Iskolások, akiknek honvédelmi sportnapot szerveztek a Püspökerdőben szeptember 29-én. Az iskolának a segítséget a MH 7. Területvédelmi Ezred, 19. Területvédelmi Zászlóalja nyújtotta, így a diákok egy délelőttre szinte belekóstolhattak a katonaéletbe, persze játékos formában, amely a közösséget is kiválóan építette.
Rekordszámú, 937 győri középiskolás teljesítette a Krúdy-Baksa Futófesztivál 2023 méteres futóversenyét pénteken.
A győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája az ország leginnovatívabb sulija kíván lenni, amelynek érdekében az elmúlt tanévben országosan is egyedülállónak mondható program indult. A Mobilis Interaktív Élményközponttal közösen, a fenntartó egyetem támogatásával olyan élményalapú módszertant dolgoztak ki, amely a gyerekek számára új dimenzióba helyezi a tanulás fogalmát.
Magyarország a harmadik helyen végzett az országokat összehasonlító rangsorban a szakképzett fiatalok elhelyezkedési esélyeit vizsgáló, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített jelentésben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.