Országos ötödik a Jedlik
Az IKK ranglistáján országos ötödik helyen végzett a Jedlik Ányos Gépipari Technikum. A győri iskolában a 2024/25-ös tanév nagyon sikeres volt, a tanulmányi eredmények pedig kiválóak, évről-évre rengeteg a kitűnő tanuló.
Az IKK ranglistáján országos ötödik helyen végzett a Jedlik Ányos Gépipari Technikum. A győri iskolában a 2024/25-ös tanév nagyon sikeres volt, a tanulmányi eredmények pedig kiválóak, évről-évre rengeteg a kitűnő tanuló.
Befogadó, együttérző, a szülőkkel való kapcsolattartásra törekvő közösség a Fekete István Általános Iskoláé. Erről beszélt Híradónknak az intézmény igazgatója.
A PÁGISZ nappali tagozatos diákjainak már több mint 75%-a vesz részt a duális képzésben, így az iskola elvégzése után biztos munkahely várja a pályakezdőket.
Évek óta egyre több gyermek szeretne a Móra Ferenc Általános Iskolába járni, ez pedig nem véletlen, hiszen komoly fejlődésen ment keresztül az intézmény az elmúlt esztendőkben.
Nagyon sikeres év áll mögöttünk. Ezt mondta Híradónknak a Győri Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum igazgatója.
Ha visszatekintünk a 2024-es évre akkor több sikert is elkönyvelhet a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum.
Bőven tartogatott izgalmakat és újdonságokat a 2024/25-ös tanév első féléve a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Szeptembertől Németh Tibor nyugdíjba vonulását követően új igazgatóval, Gecsei Kolossal indulhatott el a munka, aki kiemelte, hogy a régi értékek, a tanulók szorgalma mit sem változott.
Nyílt napot tartottak a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégiumban a leendő első osztályosok számára.
Január 1-től 21,1 százalékkal emelkedik 24 ezer, szakképzésben oktató bére, erre 50 milliárd forintot biztosít költségvetési forrásból a kormány - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Budapesten, hétfői sajtótájékoztatóján.
Beszámolót tartottak a Pálffy Miklós Technikum diákjai társaiknak a külföldön szerzett munkatapasztalataikról. Az Erasmus Plusz programnak köszönhetően ugyanis a nyári szünetben 12 diák Írországban, 12 fő pedig Portugáliában dolgozhatott, tanulhatott idegen nyelvet és kirándulhatott.