A szív intelligenciája
A Bencés estek sorozat vendége volt a héten Uzsalyné dr. Pécsi Rita. Az ismert pedagógussal, neveléskutatóval telt házas előadása után beszélgettünk.
A Bencés estek sorozat vendége volt a héten Uzsalyné dr. Pécsi Rita. Az ismert pedagógussal, neveléskutatóval telt házas előadása után beszélgettünk.
Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők a Czuczor Gergely Gimnázium dísztermét, ahol a Bencés estek sorozat vendégeként Uzsalyné dr. Pécsi Rita tartott előadást.
Zöld Prohászka. Így hívják a győri Prohászka Iskola környezetvédelmi kampányát. Három éve ötletelt néhány elkötelezett diák és tanár, s a gondolat hamar elnyerte az intézmény vezetésének támogatását is.
A nyolcosztályos gimnáziumok évek óta nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében, ma már 85 középiskola hirdet ilyen képzést az országban.
Egy rendkívüli adással készült az Anna és Berci zöld világa novemberben a nézőknek, egy különös helyszínről idéztek fel egy jelentős, szeptember végi, október eleji győri eseményt, a Zöld Expót, s lestek be a világ legnagyobb tanórájára.
Tizenegy, természettudományokat oktató középiskolai tanár vehette át a BME mellett működő Pro Progressio Alapítványnak az első magyar mérnöknőről, Pécsi Eszterről elnevezett ez évi tanári díját a Műegyetemen tartott ünnepségen. Győrből Fürjes János és Kalydi György érdemelte ki az elismerést.
Oktatási Mérföldkövek néven fut az Oktatási Hivatal elektronikus szolgáltatása.
Jó hangulatú beszédek és aktív, lelkes demonstrálók jellemezték az eseményt, melyet a Szakmai Demonstráció (a Révai Miklós Gimnázium tanárainak szervezete) és a "Szívügyünk a köznevelés" Facebook-csoport szervezett.
Polgármesteri fogadóórát hirdetett meg dr. Dézsi Csaba András a győri oktatási intézmények vezetőinek. A csütörtök délutáni esemény egyik fontos témaköre a Győr történetéről elkészült tananyag bemutatása volt, de természetesen szóba kerültek az iskolákat és kollégiumokat érintő aktuális problémák és kérések is.
Bár a középiskolai jelentkezés a következő tanévre jövő év februárjában esedékes, az intézmények már javában rendezik meg nyílt napjaikat. Igyekeznek alaposan bemutatkozni a választás előtt álló fiataloknak, akik rendszerint szüleikkel együtt jelennek meg ezeken a programokon.