Az e-kontroll nem téved
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy franchise-rendszerben működő cégnél végzett vizsgálatot, és a hiányosságok feltárásával mintegy 30 millió forint befizetést ért el.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy franchise-rendszerben működő cégnél végzett vizsgálatot, és a hiányosságok feltárásával mintegy 30 millió forint befizetést ért el.
Közeleg az adóbevallás határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2023. május 15. és 22. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.
Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet. A NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, majd hatot őrizetbe vettek, közülük a Győri Járásbíróság négy fő letartóztatását, két fő bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Részben a világjárvány okozta nehézségekkel indokolta elmaradását az a vállalkozás, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogkövetési vizsgálatának eredménye nyomán több mint 113 millió forintot fizetett be az államkasszába. Szankciók helyett önellenőrzéssel végződött az eljárás.
2023. május 2-áig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
Április 14. óta fokozottan ellenőrzi az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a NÉBIH-hel közösen.
Szomorú hírről számolt be a Nemzeti Adó és Vámhivatal csütörtökön: Django, a kiváló keresőkutya hirtelen, betegség következtében átkelt a szivárványhídon.
A fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem több mint 500 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2023. május 22.
Külföldi jövedelemigazolás postai úton vagy személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain kérhető. A tapasztalatok szerint sokan hibásan vagy hiányosan nyújtják be kérelmüket, ezért ők csak később juthatnak hozzá a várt igazoláshoz.
Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és felhalmozódott köztartozását nem tudja megfizetni, végrehajtási eljárásra számíthat. Azonban, ha az adós késlekedés nélkül szán időt és energiát a tájékozódásra saját ügyéről, rendezheti tartozását, sőt esélyt kaphat az átütemezésre is. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy miből ered a tartozás, és hol kell kezdeményezni az ügyintézést: a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vagy az önálló bírósági végrehajtónál.