Csodás motorok dübörögték végig a várost
A látványos, körülbelül 40 perces vonuláson 180 Harley vett részt. A győri szakaszt rengetegen figyelték és csodálták a szebbnél szebb vasakat.
A látványos, körülbelül 40 perces vonuláson 180 Harley vett részt. A győri szakaszt rengetegen figyelték és csodálták a szebbnél szebb vasakat.
Csütörtök délután startolt el az immár hagyománnyá vált motorostalálkozó és rockfesztivál Győrújbaráton. A gyermektábor területén három napon át a rockzenekaroké és a motoroké a főszerep.
Egymásnak adták a mikrofont a jobbnál jobb együttesek tegnap este a Győrújbaráti Gyermektáborban. A XIX. Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál pénteki napján többek között a Kowalsky meg a Vega és az Aurora is felléptek.
Hagyományos módon, május második hétvégéjén ismét motorzúgástól és koncertektől lesz hangos a Győrújbaráti Gyermektábor. A Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre "Közhasznú Egyesület" szervezésében megvalósuló rendezvényen sorra váltják majd egymást a hazai rock szcéna nagyjai és a feltörekvő tehetséges együttesek.
Immár 18. alkalommal találkoznak Győrújbaráton a motorozás szerelmesei, akik a hagyományaikhoz hűen ezúttal is jótékony célra fordítják a fesztivál teljes bevételét.