Újabb kontingens indult Szerbiába
Rétvári Bence miniszterhelyettes köszöntötte el szeptember 19-én azt a harmincegy rendőrt, akik a Szerbiába induló 10. magyar kontingenst alkotják.
Rétvári Bence miniszterhelyettes köszöntötte el szeptember 19-én azt a harmincegy rendőrt, akik a Szerbiába induló 10. magyar kontingenst alkotják.
Csütörtökön kezdődik az ötödik Budapesti Demográfiai Csúcs. Kétévente rendezik meg az eseményt, ahová idén is számos állam- és kormányfő, egyházi vezető érkezik. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mellett Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő is felszólal. Az idei csúcstalálkozó mottója: A család a biztonság záloga.
Péntektől vasárnapig 1642 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter döntése nyomán kétezer katonával erősítik meg a lengyel-fehérorosz határ védelmét, ez ezer fővel több, mint amennyit ezen a héten a lengyel határőrség főparancsnoka kért - közölte szerdán Maciej Wasik belügyminiszter-helyettes.
Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit, nem fogadják el a kötelező kvótát, és nem fogadják el a „migránsgettók”, migránstáborok építésére vonatkozó kötelezettséget sem – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Bécsben rendezett magyar-osztrák-szerb migrációs csúcstalálkozón.
Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit, nem fogadják el a kötelező kvótát, és nem fogadják el a "migránsgettók", migránstáborok építésére vonatkozó kötelezettséget sem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Bécsben rendezett magyar-osztrák-szerb migrációs csúcstalálkozón.
Nyolcszáznyolc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság.
Rendhagyó módon, az uniós csúcsról, Brüsszelből jelentkezett be Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A miniszterelnök a kötelező migrációs kvótáról, a háborúról és az Európai Unió költségvetési vitájáról is beszélt pénteken.
A háborús konfliktus súlyosságáról és annak gazdasági hatásairól is beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök a legfrissebb kormányzati döntéseket is ismertette az adásban.
Pénteken ismét ülésezett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés. Az eseményen a napirendi pontok között szerepelt a vármegyei rendőrfőkapitány beszámolója.