„A civilizáció bölcsőjétől a káosz uralmáig…”
A győri MCC október 13-án megtartott szakmai előadása során Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet PhD-ösztöndíjas kutatója mutatta be Irak társadalmi-gazdasági folyamatait, valamint a nyugat-balkáni migrációs útvonalakat. Az előadást követően kötetlen beszélgetés alakult ki, mely során a közönség feltehette szakmai kérdéseit az előadónak.
A fekete hattyú – Gazdaságot irányító váratlan események
A fekete hattyú egy véletlenszerű esemény, amely megváltoztatja a gazdaságot, a társadalmat és az emberek életét. Ezek az események az élet minden területén előfordulnak, és a véletlenszerűségek miatt szinte lehetetlen előre megjósolni őket. Schumpeter vállalkozói elmélete is egy ilyen eseményen alapul, amit utólag tanulmányozunk. De mi ez az esemény? Az előadás során ezt a kérdést vizsgálja Ács Zoltán.
„Forr a világ déli határainknál…”
A nemzetközi migráció sok szempontból megközelíthető társadalmi folyamat, mely az elmúlt években figyelmünk homlokterébe került, hiszen 2015-től kezdődően fokozatosan növekedett a hazánkra nehezedő migrációs nyomás. E migrációs folyamatokat vizsgálhatjuk politikai, társadalmi, szociológiai aspektusból, illetve földrajzi, történelmi megközelítésből is.
Szankciók és energiaválság
"Szankciók és energiaválság" címmel új előadásra csábítja az érdeklődőket az MCC, szeptember 15-én.
Beszélgetés az orosz-ukrán háborúról
"Szankciók és energiaválság" címmel új előadásra csábítja az érdeklődőket az MCC.
Rekordszámú fiatal jelentkezett az MCC Egyetemi Programjába
Rekordszámú, mintegy hatszáz fiatal jelentkezett idén a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Juniorképzésére.
MCC: kiteljesedhetnek a legtehetségesebbek
Csütörtök este hirdették ki a felvételi ponthatárokat, sokan célozták meg a győri Széchenyi István Egyetemet is. A legtehetségesebbeknek kínál az egyetem mellett remek kiteljesedési lehetőséget a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó műhelye, a Mathias Corvinus Collegium.
Győrben tanácskoztak a V4-ek joghallgatói
Első alkalommal rendezte meg a Mathias Corvinus Collegium a visegrádi országok jog hallgatóinak konferenciáját.
Öt ízben megkerülve a Horn-fokot
Mi magyarok különösképpen is tiszteljük azokat az embereket, akik hazánk hírnevét emelték a nagyvilágban, legyen az művész, sportoló vagy akár feltaláló. Fa Nándor méltán illeszkedik be a „világraszóló magyarok” sorába, hiszen a vitorlássportban elért eredményei és egyéni teljesítménye világhírűvé tette nevét és ezáltal hazáját is.