Robbanás Nyírbátorban: három ember meghalt
Hárman meghaltak egy robbanásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban szerda délután - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Hárman meghaltak egy robbanásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban szerda délután - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
A nagy európai autógyárak, a Volkswagen, a Daimler és a Stellantis igyekeznek Európába összevonni akkumulátor-gyártó kapacitásukat, szakértők szerint azonban az ehhez szükséges nyersanyagok biztosítása kemény diónak bizonyulhat számukra.
Szabad szemmel is látható, élő állati kártevők jelenléte miatt visszahívta az 1 kilogrammos Hearty food márkájú rizst a Tesco-Global Zrt. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden.
Január 1-jétől számított hatvan napig érvényesek maradnak az igazolványok.
A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, "mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, hétfőn Esztergomban.
Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével - mondta az origo.hu-n megjelent interjúban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár.
Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián egyéniben és váltóban is jeleskedett az Úszó világkupa második napján, ahol elbúcsúztatták a legendát: Cseh Lászlót.
Jövő februárban nem csak a 13. havi nyugdíjat fizeti ki az állam, de akkor kapják vissza az idén befizetett személyi jövedelemadójukat is a gyermeket nevelő adófizetők. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt, az SZJA visszatérítésről pedig már kormánydöntés is született. A gazdaság kiemelkedő teljesítménye több százmilliárd forinthoz juttatja a nyugdíjasokat és a családokat, erről beszélt a Győr Plusznak Győr két országgyűlési képviselője. Simon Róbert Balázs és Kara Ákos kiemelték, a térségben élők is részesülnek a GDP-alapú pluszpénzekből.
650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 100-an vannak lélegeztetőgépen.
Orbán Viktor volt a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorának a vendége.